A dokumentum határozza meg a szeptember elején induló nyilvános adatközlési rendszer szakmai kereteit, az alkalmazott alapelveket, a közzétételre kerülő adatok körét és azok értelmezésének szempontjait. A módszertan kidolgozását szakmai egyeztetés kísérte, amiknek célja az volt, hogy a nyilvános adatok egységesek, szakmailag megalapozottak és értelmezhetőek legyenek.
Szeptembertől nyilvánosan elérhetőek lesznek a kórházi fertőzések friss adatai, már kész is ehhez a módszertan – számol be közleményében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.
A módszertan egységes definíciókra, validált megfigyelési adatokra és nemzetközi szakmai tapasztalatokra épül, így a lakosság és a betegek egységes, értelmezhető formában ismerhetik meg az intézményi fertőzések adatait. Ennek célja az, hogy növelje az egészségügy átláthatóságát, valamint elősegíti a fertőzések megelőzését, a szakmai tanulást és a folyamatos fejlesztéseket.
Az adatok a Nemzeti Nosocomialis Surveillance Rendszer (NNSR) több év alatt kialakított adatbázisára épülnek. A módszertanba foglalt egyik alapelv az, hogy az intézményi adatok önmagukban nem alkalmasak a kórházak rangsorolására vagy összehasonlítására, hiszen egy intézmény mutatóit jelentősen befolyásolja az ellátott betegek egészségi állapota, az ellátás összetettsége, valamint az, hogy milyen intenzitással történik a fertőzések felderítése és mikrobiológiai igazolása. Ezért az adatbázisba olyan mutatók is bekerülnek, amelyek segítik a helyes értelmezést.