Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter bejelentése szerint a kormány közel 500 milliárd forintot fog bérrendezésre költeni az egészségügy területén. A miniszter szombaton a Facebook-oldalán azt írta, a szakdolgozói bérrendezés előkészítése megtörtént, a tárcaközi egyeztetések pedig felgyorsultak a Pénzügyminisztériummal.
A plusz 500 milliárd forintos ágazati finanszírozás legnagyobb hányadát az egészségügyben dolgozók életpályájának megbecsülésére és egy új szakdolgozói bértábla kialakítására kívánjuk fordítani
– közölte a tárcavezető.
Hegedűs Zsolt szerint olyan hosszú távú stratégiában gondolkodnak, amely segíti a pályakezdőket, megbecsüli a középgeneráció munkáját, és nem hagyja magára az idősebb kollégákat sem. Hozzátette, hogy a szakdolgozók javaslatait és elképzeléseit is be fogják csatornázni a minisztériumi munkába. „Nemcsak meghallgatni szeretnénk őket: az egyeztetőasztalnál is helyük lesz. A bértábla finomhangolásánál is számítunk rájuk, fogalmazott.
A miniszter arról is beszámolt, hogy részt vett a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara siófoki kongresszusán, ahol „nyitott és őszinte beszélgetéseket” folytatott. „Sok aktuális és fontos kérdést tudtunk átbeszélni: a képzést, a bérrendezést, a sürgősségi ellátást, a mentők helyzetét, a prevenciót és a rehabilitációt […] Jó volt látni a sok érdeklődőt, hallani a rengeteg kérdést és megtapasztalni a kedves fogadtatást.
Hiszek abban, hogy együtt tudjuk úgy átalakítani a magyar egészségügyet, hogy annak valóban a beteg legyen a középpontjában, és olyan rendszer jöjjön létre, amelyben jó gyógyulni, gyógyítani és ápolni
– írta posztjában az egészségügyi miniszter.