Halfőző verseny színesíti a hétvégi Mártélyi Hal- és Vízválasztó Fesztivált

Gasztroprogram is lesz a hétvégén, a Bodnár Bertalan Természetvédelmi és Környezetvédelmi Oktató Központban zajló második Mártélyi Hal- és Vízválasztó Fesztiválon.

A gasztronómiai és kulturális programok mellett a tájgazdálkodáshoz kapcsolódó szakmai ismeretek – ezen belül a természetvédelem, a halgazdálkodás és a vízparti élet kérdéseinek – bemutatására, valamint az érintett szervezetek és szakmai szereplők közötti kerekasztal-beszélgetésekre is lehetőséget teremt a Horgászegyesületek Csongrád Megyei Szövetsége és a Vackor Környezet- és Természetvédelmi Egyesület együttműködésben zajló program.

Ma délután 2-kor szakmai program kezdődik, szombaton az Ifjúsági Szálló területén 10 órától zajlanak a színpadi programok, és a kézművesvásár. A halfőző verseny természetesen már a reggeli órákban elkezdődik, melyre idén is három kategóriában – tiszai-körösi jellegű halászlé, dunai halászlé, illetve egyéb halétel kategóriákban – várják a nevezőket.

A Mártélyi Hal- és Vízválasztó Fesztivál színpadi programjai szombaton 10 órakor a fesztivál hivatalos megnyitójával kezdődnek. A nap során a szakmai és szórakoztató programok egymást váltva kínálnak tartalmas kikapcsolódást minden korosztály számára.

A legkisebbeket és a családokat fél 11-től a Grimmbusz Színház előadása várja. 11:30-tól a hal és a víz témaköréhez kapcsolódó szakmai beszélgetésekre kerül sor, melyen szó lesz a horgászat és a halászat kapcsolatáról, a halfogyasztás magyarországi múltjáról és jelenéről, a vízminőségnek a halak szempontjából fontos kérdéseiről, valamint a halászatról, mint ősi mesterségről. A programot egy kerekasztal-beszélgetés zárja, amelynek központi kérdése: „Keressük a közös nevezőt! Mi a legjobb a halaknak?”

15 órakor hirdetik ki a halfőző verseny eredményét, majd fél 4-től Rekop György stand-up előadása gondoskodik a jó hangulatról. Negyed 5-től Nemes Levente „Versek 12 húron” című műsorát hallgathatják meg az érdeklődők, amelyben a dalszerző-előadó versekkel és zenével várja a közönséget.

A szombati színpadi programot 5 órától a Wiadawö osztrák trió és a Mentés Másként formáció közös zenei műsora zárja.

Vasárnap 10 órától folytatódik a kézműves vásár, emellett több szakmai programmal is várják az érdeklődőket. A nap folyamán rendezik az Alsó-Tiszai Csónakos Pergető-versenysorozat záró fordulóját, délután 1 órától a Népzenei Kamaraműhely muzsikával és táncházzal várja a látogatókat. 2 órakor a horgászverseny eredményhirdetésére kerül sor, ezt követően pedig az Ifjúsági Szálló előtti partszakaszon haltelepítést végeznek. A délutáni programot fél 3-tól a Csürhe Banda koncertje színesíti. A szakmai és gasztronómiai programok mellett a gyermekekre is gondolnak: játékos és kreatív foglalkozásokkal, arcfestéssel, nemezeléssel és további, kézműves tevékenységekkel várják a legkisebbeket. A programok célja, hogy a gyermekek játékos formában ismerkedhessenek meg a természet értékeivel, a hagyományos kézműves technikákkal, és közben tartalmasan tölthessék el a fesztiválon töltött időt. 

A Fesztivál mindenki számára nyitott, ingyenesen látogatható!

A részletes program itt olvasható.

Bodnár Bertalan Természetvédelmi és Környezetvédelmi Oktató Központfesztiválhalfőző bersenyHorgászegyesületek Csongrád Megyei SzövetségeMártélyMártélyi Hal- és Vízválasztó Fesztivál