Megkezdődött az NB III-as labdarúgó bajnokság és a vásárhelyiek Gyulára utaztak a nyitófordulóban. A HFC jó félóra játék után kétgólos hátrányba került, amire nem volt válaszuk, majd a második félidő közepén bekapták a harmadik is, ami a végeredményt jelentette.
Gyulai Termál FC – Hódmezővásárhelyi FC 3-0 (2-0)
NB III. dél-keleti csoport 1. forduló. Vezette:
Gyula: Füstös – Wéber (Szántó 81′), Kolarovszki (Szklenár 74′), Zádori, Zelenyánszki (Dudaszeg 81′), Máris, Zabari, Juhász M., Constantinescu (Prasler 81′), Trescsula, Szabó Zs.
HFC: Kenyeres – Török, Hajnal, Guth, Fődi, Kovács K. (Marsa 64′), Simon (Sirokmán 64′), Hajduk, Fürj (Benyovszki 66′), Sági (Pálinkás 81′), Molnár B.
Gsz.: Constantinescu 32′, 66′, Kolarovszki 33′.
Sárga: Wéber 37′.
„Számítottunk rá, hogy ellenfelünk az elején nagy nyomást próbál ránk helyezni, sok beadás érkezik. Sajnos ezekbe kétszer belehibáztunk, ezért fél óra után jelentős hátrányba kerültünk. Hiányérzetem mégis inkább azért van, mert a tervezett átmeneteket nem tudtuk abban a minőségben lejátszani, ahogy szerettük volna. A második félidő sokkal kiegyenlítettebb volt, de nem sikerült gólt szereznünk, így megérdemelt hazai győzelem született”
– nyilatkozta a HFC oldalának Brlázs Gábor vezetőedző.
A csapat augusztus 1-jén a MOL Magyar Kupa első fordulójában a Szolnoki MÁV FC ellen lép pályára.