Vasárnap ért véget Hódmezővásárhelyen a XX. borfesztivál, amely idén öt napon át kínált programokat a helyieknek és a környékbelieknek. A szervezők szerint minden idők legnagyobb borfesztiválját rendezték meg. De valóban így látták ezt azok, akik ott voltak? A borászokat, vendéglátósokat és fesztiválozókat kérdezve meglehetősen eltérő kép rajzolódott ki: volt, aki gyenge forgalomról és a húzónevek hiányáról beszélt, más pedig azt mondta, idén még többen is voltak, mint korábban. Egy dologban azonban szinte mindenki egyetértett: a vásárhelyiek igénylik a borfesztivált.
A borfesztivál utolsó napján, este fél hét után indultam el, hogy az árusokat, borászokat és a rendezvényre érkezőket kérdezve megtudjam, hogyan sikerült az idei fesztivál. Nem reprezentatív közvélemény-kutatás készült, csak néhány tucat emberrel beszélgettem, de hamar kiderült: ugyanazt a rendezvényt meglehetősen különbözően lehet megélni.
A standoknál hiába voltak jelen a látogatók, vasárnap fél hét és fél nyolc között még nem alakult ki különösebb tömeg a borászoknál, pedig este Caramel koncertje zárta a fesztivált. Ezért először őket kérdeztem arról, hogyan alakult a forgalmuk.
– Nem panaszkodom, de lehetett volna jobb is. A többi borásztól hallottam, hogy az előző években jobban megérte kijönni – mondta az egyik borász, aki idén először települt ki. – Valóban nem volt nagy nyüzsgés – tette hozzá. Elmesélte, sok vásárhelyi törzsvásárlójuk van, az ő kedvükért is jöttek el, és bár sokat nem kerestek, veszteséges sem volt a kitelepülésük. Ezért jövőre is visszajönnének.
A következő standnál már egy konkrétabb ok is előkerült arra, miért lehetett gyengébb a forgalom. A Vinatus Szőlőbirtok és Pincészet 2023-as száraz vörösborát, a Syrah-t, vagyis Vásárhely borát kínálták. A standnál dolgozó fiatal nő – mint mondta, ő nem borász, „csak árusít” – arról beszélt, hogy a bort inkább a középkorú és idősebb emberek keresték, a fiatalabbak inkább fröccsöztek, vagy már eleve saját itallal érkeztek. Sokakat látott sörösdobozzal a kezükben. Mint mesélte, a borászok között is „érzett némi elégedetlenséget„. Meleg is volt, szerinte lehet, hogy emiatt sem esett olyan jól az embereknek a bor, különösen a vörös. Egy dolgot azonban biztosnak látott: Vásárhely borát keresték, az jól fogyott.
Népünnepély volt, azzal nincsen semmi baj
– mondta.
Hogy a vörösbor kevésbé fogyott, azt más borászatok is érzékelték. A forgalom visszaesése azonban nem érintett mindenkit egyformán. Az egyik visszatérő borászatnál például teljesen elégedettek voltak a forgalommal, és a rendezvényt összességében is jónak tartották. Igaz, azt bevallották, hogy náluk is a fröccs fogyott a leginkább.
A gyengébb vásárlóerőt viszont egy másik stand üzemeltetője már egyértelműen tapasztalta. A haranghoz közeli standon ételeket, italokat, borokat és szörpöket kínáltak – a tőlük megszokott minőségben, a szokásos fesztiválételek egy különlegesebb változatát.
– Alulmúlta a várakozásunkat a forgalom vásárlóerő szempontjából – mondta.
Szerinte az sem mindegy, milyen programokat kínálnak a szervezők, és milyen húzónevek érkeznek a fesztiválra. Úgy látta, Caramelen kívül nem igazán volt ilyen fellépő, ezért a vasárnapi koncert előtt még abban bízott, hogy az utolsó este valamennyire megmozdítja majd a forgalmat.
– Az a gond, hogy kilenc előtt alig vannak programok, legalábbis itt, a nagyszínpadon – jegyezte meg. Azt is tapasztalta, hogy 22–23 óra felé rendszeresen lehetett ülőhelyet találni, ami az előző években szerinte nem volt jellemző. – A koncerteken részben sokan voltak, de ők nem jelentek meg feltétlenül itt nálunk – mondta. Szerinte az sem segített, hogy az embereknek kevesebb pénzük van. Pedig ők eleve nem kínálták drágán a portékáikat, de mégis előfordult, mesélte, hogy augusztus 20-án egy órán keresztül senki nem ment oda az egyébként központi helyen álló standjukhoz.
Mellettük egy hagyományos, kovászos kenyeret árusító standnál már sokkal pozitívabb volt a kép. Ők ugyan nem tudták összehasonlítani az idei forgalmat a korábbi évekkel, mert most voltak először a fesztiválon, de összességében elégedettek voltak.
Azt viszont ők is érzékelték, hogy a nagyobb húzónevek több látogatót, a több látogató pedig több vásárlót jelenthet. Nekik azonban konkrét céljuk volt, amit elértek: nagyobb ismertségre akartak szert tenni.
A vendéglátósok között szintén vegyes tapasztalatokat hallottam. Volt, aki a sétálóutcán egészen elégedett volt a forgalommal, de többet nem akart mondani. Más részletesebben is mesélt.
Volt már jobb, erőteljesen!
– jelentette ki egyikőjük. Szerinte Caramelen kívül nem volt igazán nagy húzónév ezúttal, és a programokat sem reklámozták eléggé. Példaként a „Szállj fel, szabad madár – koncertshow”-t említette: sokan nem tudták, mi van egy ilyen cím mögött. – Nem volt egy nagy név kiírva, amire kijönnek az emberek, és ez érződött egész végig – mondta.
A gyengébb forgalomban szerinte persze az általános elszegényedésnek is szerepe van. – Mi olcsóbbak vagyunk, egy perecet, egy pogácsát megvesz az ember, de a címleteken látszik, hogy régebben az első két napon húszezressel fizettek az emberek, most meg ötezressel. Mint mondta, ezt nemcsak most tapasztalják, hanem az utóbbi években egyre inkább. Mégis úgy véli, egy nagy név sokat számít: – Ha van egy nagy név, akkor csak-csak feljönnek az emberek.
Akik nem a koncertért jöttek
Miközben a standoknál a forgalomról és a fellépőkről beszéltek, a padok és a pódium környékén egészen más szempontok kerültek elő. Ide már nem üzleti kérdésekről érkeztek a válaszok, hanem arról, miért fontos egyáltalán a fesztivál.
– Vásárhelyiek vagyunk, és a pódiumbeszélgetésre jöttünk – mondta három idősebb hölgy, akik fehérbort iszogattak. Nem Caramel miatt maradtak még a fesztiválon, de ha kitart addig a bor, lehet, hogy a koncertet is megvárják, tette hozzá egyikük, Erzsébet. A programokkal elégedettek voltak, szerintük mindenki megtalálhatta a kedvére valót.
Kicsivel odébb két barát, Sándor és János vörösbort kortyolgatott. Már ötven éve ismerik egymást. Egyikük Makóról, másikuk Mindszentről érkezett, hogy a barátságukat egy pohár jó bor mellett ápolják, és felidézzék a régi emlékeket. A Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák koncertje érdekelte őket, de Caramelen is maradtak volna. Felidézték a korábbi borfesztiválok hangulatát: az állványos nézőteret, Bródy, a Republic és a Bagossy Brothers koncertjeit.
Egy fiatal párhoz is odaléptem. A hölgyet, Evelint tudtam megszólítani, a barátja közben egy termetes hamburgert fogyasztott. – A Caramel-koncertet hamarabbra raktam volna, sokaknak nem jó ez, akik másnap dolgoznak – mondta. Ettől eltekintve ő teljesen elégedett volt mind a programokkal, mind a látogatók számával.
Luca és barátnői minden évben kijönnek a fesztiválra. Most is azért találkoztak, hogy együtt legyenek. – Nem a programok vagy a koncertek miatt jöttünk, hanem azért, hogy egy kicsit együtt legyünk – mondták. Caramelnek persze ők is örültek, szerintük ugyanis a fiatalabb és az idősebb korosztályt is képes megszólítani.
Többekkel beszélgetve ugyanez a motívum újra és újra visszatért: sokan nem egy konkrét koncert miatt jöttek. Egyszerűen találkozni akartak a barátaikkal, beszélgetni, inni egy pohár bort. – A borokat mind végigkóstoljuk – mosolygott a mindszenti Ági és a vásárhelyi Fanni.
Egy volt képviselőbe is belebotlottam, Fejes Péterbe, aki szívesen megosztotta velem a véleményét. Neki például az egész rendezvény tetszett: a borok, az árusok és a programok is.
Egy dolgot azonban kifogásolt.
Alig tudtam meg, hol lehet kapni Vásárhely borát
– panaszkodott. Szerinte ezt sokkal jobban kellett volna hirdetni, akár a helyszínen is.
Egyébként feleségével, Szabó Margittal együtt a közéleti beszélgetéseket kedvelték a legjobban. Fejes Péter ugyanakkor hiányolta, hogy a közönségnek nem volt lehetősége kérdéseket feltenni. – Sok jó kérdésem lett volna – mondta.
Azt is felidézték, hogy a fesztivál megnyitóján a toronyból felhangzó fanfár szerintük egyszerűen fenomenális volt. Véleményük szerint összességében most is érvényesült az, amit más látogatóktól is hallottam: „Mindenki megtalálhatta a kedvére valót.”
Ugyanaz a fesztivál, egészen más élmény
A standok és padok között tovább bóklászva egy középkorú tanárnővel is találkoztam, akit természetesen szintén megkérdeztem a fesztiválról. Ő esténként nem járt ki, csak a „Szállj fel, szabad madár” koncertshow-t nézte meg.
– Csöpögős, »über-magyar-vagyok« zene, az előző rendszer zenéi – állapította meg, egyértelművé téve, hogy neki nem tetszett a produkció. Véleménye számomra azért is volt érdekes, mert ugyanezen a koncerten én is ott voltam, és voltak bennem is hasonló érzések – a végén felhangzó dalok az István, a királyból viszont engem mindenért kárpótoltak, így összességében tetszett.
Nem sokkal később középkorú vásárhelyi férfiismerősömbe, Péterbe botlottam. Tőle hallottam az este egyik legpozitívabb és legalaposabb értékelését.
Az elmúlt húsz évben mindig itt voltunk, és az idei fesztivál is jó volt, akár a többi
– mondta. Kiemelte a két színpadot és a változatos kínálatot, amelyben kultúra, zene és beszélgetés egyaránt helyet kapott: „Azt hiszem, mindenki megtalálhatta a neki való programot.”
Ő is úgy látta azonban, hogy egy-két programpontot jobban lehetett volna népszerűsíteni. Példaként ismét a „Szállj fel, szabad madár”-koncertshow került elő.
– Nem találtunk róla leírást sehol, de kijöttünk, és nagyon pozitívan csalódtunk. Nekünk az a két óra nagyon felemelő élmény volt – áradozott. Márpedig ő is ugyanazt nézte, mint én, vagy tanárnő ismerősöm. De nagyon tetszett neki az augusztus 20-i esti Ezeregy éjszaka-musical is, amelyet már korábban is látott. Csak egy dologgal akadt problémája: – A színpad kihívás lehetett, és annyi volt a zavaró, hogy a hangosítás nem volt jó, de ez nem a gyerekek felelőssége.
A végén a tűzijátékról is megkérdeztem. – Nekem nem hiányzott – vallotta be. Ők ugyanis az állatok pártján vannak, kutyájuk is van. Szerinte jó, hogy egyik évben van tűzijáték, a másikban nincs, de amikor nincs, lehetne valamilyen fényjáték vagy tűzzsonglőr-show, ahogy korábban is volt – fogalmazott meg egy javaslatot.
Péter többekkel ellentétben úgy érezte, idén többen voltak, mint a korábbi években. – Tömött sorokban ültek az emberek, este 8–9 óra felé már le sem lehetett ülni. A végén pedig ő is ugyanoda jutott, ahová több másik megszólalóm:
Azt gondolom, hogy az emberek szeretik ezt a programot és igénylik.
Van, akinek viszont már sok volt
A fesztiválról azonban nem csak pozitív vagy félig pozitív véleményeket hallottam. Másnap egy, a rendezvényhelyszín közelében lakó ismerősöm is megosztotta velem a tapasztalatait.
– Éjszaka fél háromig napokon keresztül nem tudtunk aludni a diszkó miatt, meg senki se az egész házban – mondta. Szerinte legalább éjfélig mindent be kellene fejezni, hogy megmaradjon a békesség.
És volt még egy visszatérő észrevétel: a húzónevek hiánya. Többen is azt mondták, hogy a környező kistelepüléseken nagyobb neveket hívtak meg, mint Vásárhelyen, és ez a forgalomra is hatással lehetett.
A Vásárhelytől egyórányi autóútra fekvő kisvárosban például Dér Heni és Péterfy Bori is fellépett. Egy jó ismerősöm mindkét rendezvényen járt, így összehasonlítási alapja is volt.
Mindenki egyszerre énekelte, hogy Nézz bele a szemembe, tedd a kezed a farzsebembe. A hangulat jobb volt
– mesélte az ottani koncertről.
Akkor most milyen volt?
A néhány tucat megszólalás természetesen nem közvélemény-kutatás, és nem is alkalmas arra, hogy megmondja, valóban minden idők legnagyobb borfesztiválját rendezték-e meg Vásárhelyen.
Arra azonban jó, hogy megmutassa: ugyanazt a fesztivált mennyire másképp lehet megélni.
A borászok és vendéglátósok közül többen gyengébb forgalomról, kevesebb vásárlóerőről és a nagy húzónevek hiányáról beszéltek. Volt, aki szerint az esti programok túl későn kezdődtek, más a reklámot hiányolta. Közben akadt olyan árus is, aki elégedett volt, és olyan látogató, aki kifejezetten úgy érezte, idén még többen is voltak, mint korábban.
Ami viszont újra és újra visszatért a beszélgetéseimben, az az volt, hogy a vásárhelyieknek magára a fesztiválra szükségük van.
Nem feltétlenül egy konkrét koncert miatt mennek ki. Sokuknak éppen az a fontos, hogy ott találkozhatnak a barátaikkal, ismerőseikkel, hogy leülhetnek egy pohár bor mellé beszélgetni, és néhány órára együtt lehetnek.
Vagyis lehet vitatkozni a programokról, a fellépőkről, a forgalomról, a hangosításról vagy akár a tűzijátékról. De a megszólalásokból nekem az rajzolódott ki a legvilágosabban, hogy maga a borfesztivál továbbra is olyan rendezvény, amelyet a vásárhelyiek várnak és igényelnek.
Talán ez az egyik legfontosabb tanulság is: a fesztivál megítélése attól függ, honnan nézzük. Aki eladni jött, a kasszát figyeli. Aki koncertre érkezett, a fellépőt. Aki a barátait várta, annak pedig talán teljesen mindegy volt, ki van a színpadon. És ettől még ugyanazon az estén mindannyian ugyanott voltak.
A cikkünkben szereplő fotók vasárnap 18:30 és 19:30 között készültek.