Magyar Péter által használt idézettel tüntettek a Tisza-kormány ellen a fideszes propagandisták

A közösségen belüli összefogást, a jobboldal önvizsgálatának és újjászervezésének fontosságát, valamint a nemzeti érzelmű civilek feladatait hangsúlyozták a Ne féljetek! 2.0 című tüntetés felszólalói szombaton este a budapesti Kossuth téren.

Az MTI tudósítása szerint Renge Zsolt, a Fidesz fővárosi képviselője arról beszélt, az elmúlt időszakban számos, a jogállamiságot érintő aggályos esemény történt. A Tisza-kormányt egyebek mellett gyűlöletkeltéssel, uszítással, visszamenőleges hatályú jogalkotással és a választójog korlátozásával vádolta.

Szabó László, a bukott kormánypárt XI. kerületi önkormányzati képviselőjének tapasztalatai szerint az az irány, amely korábban „útjelzőként” szolgált, és meghatározta az életét, fokozatosan elhalványult, úgy érezte, ez a kérdés másokat is elgondolkodtatott. Azt mondta, tisztességes jobboldaliakra szükség van, olyanok kellenek, akik hitelesen képviselik ezt a közösséget.

Huth Gergely főpropagandista arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban a rendszerváltoztatás óta felépített világ lebontása zajlik. Több, általa kifogásolt politikai és közéleti eseményt sorolt, köztük a korábbi kormányoknak dolgozó emberek vagyonának esetleges elvételét, az Alkotmánybíróságot érintő változásokat, valamint a migrációs paktummal kapcsolatos politikai álláspont változását. Bírálta Magyar Pétert, Tarr Zoltánt és Ruff Bálintot, akiket egyebek mellett az ország egyik felének megfélemlítésével, üldözésével vádolt és hazaárulóknak nevezte őket.

A volt pestisrác szerint eljön a valódi elszámoltatás ideje, és arra szólította fel a demonstráció résztvevőit, hogy erősítsék a civil hazafiak összefogását.

Skrabski Fruzsina, a Skrabski Fruzsina nem érti nevű Facebook-csoport névadója a civil szféra erejét hangsúlyozva azt mondta, a civilség lényege, hogy ügyek mentén kell összefogni és ebben mindegy, hogy ki kire szavazott.

Ábrahám Róbert, aki két éve megütötte Puzsért, Kátai-Németh Vilmost pedig „vicsorgó vakemberként” gúnyolta, az úgynevezett tüntetésen azt mondta, ha valaki „karcos hangot” képvisel, az nem szélsőséges és nem radikális. A propagandista szerint minden nemzeti érzelmű emberre szükség van, mert „a hazánk szellemi megszállás alatt áll”,fogalmazott, hozzátéve, a revánsvágy helyett építkezni kell, „vissza kell nyerni a fiatalokat, akiket elraboltak”.

Teleki Béla, a CitizenGo Magyarország vezetője elmondta, a rendezvénysorozat résztvevőinek tábora folyamatosan bővül, egyben olyan civil közösség létrehozását szorgalmazta, amelyet „a politika nem tud félresöpörni”. Hitre és összefogásra van szükség, a nemzeti érzelmű civilek feladata az ország egyesítése, valamint a fiatalság, a középosztály, az értelmiség, a város és a vidék megszólítása.

Kurucz Dániel, a KözTér alapítója és vezetője beszédében célként tűzte ki, hogy a jobboldal a 2030-as országgyűlési választásokon kétharmaddal verje meg a Tisza Pártot, mivel szerinte ennyire kell nyerni ahhoz, hogy az országban okozott kárt helyre lehessen hozni. El kell kezdeni választási programot írni, a civil életnek vissza kell foglalnia a jobboldalt, támogatnia és ellenőriznie kell a politikát, „legyen hangos és sohasem megalkuvó”.

Orbán Viktor ezen a tüntetésen sem jelent meg, még a közösségi oldalán sem harangozta be az eseményt.

Ábrahám RóbertFideszHuth GergelyMagyar PéterönkénypropagandistaTisza-kormányTüntetés