A napelemes rendszerek piaca 2026-ban már teljesen másról szól, mint pár évvel ezelőtt. Míg korábban sok háztartás számára az volt a legfontosabb kérdés, hogy melyik napelem termeli meg a legtöbb energiát, ma már egyre nagyobb hangsúlyt kap az energiatárolás, valamint a saját fogyasztás növelése és az áram esetén is működő rendszer. A bruttó elszámolás mellett ugyanis felértékelődött az a megoldás, ami nem csak egyszerűen energiát termel, hanem annak minél nagyobb részét fel is tudja használni.
Milyen napelem-technológia számít korszerűnek 2026-ban?
A napelemek között az idei évben egyértelműen az N-type technológia a nyerő, azon belül a TOPCon és az egyre fejlettebb nagy hatásfokú cellatechnológiák kerültek előtérbe. A hagyományos PERC panelekhez képest az újabb generációs változatok jobb hatásfokot, alacsonyabb degradációt és kedvezőbb hosszú távú teljesítményt kínálhatnak. Ez főleg akkor fontos tényező, ha a napelemes rendszerrel nem néhány évre, hanem két-három évtizedre tervezünk. Az ST Solar napelem kivitelező szerint ez is fontos szempont a magyar vásárlók szemében.
A hazai piacon továbbra is több jól ismert gyártó található, amelyek között nagy a verseny. A Longi, a JA Solar, a Trina Solar, valamint a Canadian Solar mellett az Aikot is egyre többen választják, főleg azok, akiknél a rendelkezésre álló tetőfelület korlátozott. Itt ugyanis nagyon fontos, hogy minden négyzetméter ki legyen használva. A magyar kínálatban emellett még számos más, Tier 1 kategóriába sorolt gyártót is megtalálhatunk.
Longi, JA Solar és Trina Solar: stabil választások
A Longi az egyik legismertebb napelemgyártó, amely globális szinten jelen van, és a magyar piacon is kedveltnek számít. A márka fő előnye, hogy széles kínálattal rendelkezik, ezáltal családi házhoz és nagyobb rendszerekhez egyaránt található megfelelő modul. A JA Solar színén régóta jelen van, és sok kivitelező dönt úgy, hogy ezt választja.
Ami viszont a Trina Solart illeti, egy igen meghatározó gyártónak számít ezen a területen. A vállalat nagy teljesítményű paneleket kínál, amelyek között TOPCon és bifaciális technológiára épülő megoldásokat is találhatunk. A bifaciális panelek különösen speciális telepítési környezetben lehetnek érdekesek, hiszen a hátulra érkező visszavert fényt is képesek hasznosítani.
Mit kell tudni az Aiko és a nagy hatásfokú panelekről?
Manapság már igen fontos tényezővé vált a panel hatásfoka. Ez nem feltétlenül azért fontos, mert minden háztartásnak a legdrágább változatra van szüksége, hanem azért, mert egy kisebb vagy tagolt tetőn minden apró rész számít.
Az Aiko ezen a területen igen erősnek számít. A nagy hatásfokú modellek segítségével ugyanis ugyanazon a tetőfelületen nagyobb névleges teljesítményű rendszer alakítható ki. A választásnál azonban nem érdemes kizárólag wattot kell nézni: a degradáció, a hőmérsékleti együttható, a garanciális feltételek, a mechanikai terhelhetőség, valamint a kivitelező által kínált szervizelés is legalább ennyire fontos.
Hibrid megoldások – inverterek 2026-ban
Ha a napelem a rendszer erőműve, akkor az inverter annak egyik legfontosabb vezérlőeleme. Ez az eszköz alakítja át a napelemek által termelt áramot a háztartásban is használható változattá. Sőt, a modernebb rendszerek az akkumulátorok töltését, az energiaáramlást és bizonyos esetekben a tartalék áramellátást is kezelik.
Manapság tehát már a hibrid inverterek is nagy szerepet kapnak a napelemes rendszereben. Hazánkban a Huawei és a Deye mellett a Sungrow, a GoodWe, a Fronius, a SolarEdge, valamint a FoxESS is fontos szereplőnek számít. Európában pedig a hibrid modellek között a Deye, a GoodWe és a Huawei került az élmezőnybe, míg a string invertereknél a Huawei és a Sungrow hódít.
Inverter azoknak, akik prémium rendszerre vágynak
A Huawei inverterei a hazai piacon is erősek. A márka fő előnye, hogy komplett ökoszisztémában gondolkodik, tehát az inverter mellé energiatároló, optimalizáló és monitoringrendszer is tartozik – ha azt a vásárló is igényli. Ez főleg azok számára lehet pozitívum, akik nem különálló elemeket akarnak összeválogatni, hanem olyan rendszert keresnek, amelynek egyes részei szoros együttműködésben állnak.
A Huawei megoldásai általában a prémium kategóriát erősítik, ezért nem feltétlen ez a legolcsóbb választás. Cserébe viszont az, aki hosszú távra tervez, fontosnak tartja a fejlett energiafelügyeletet, és akkumulátoros tárolóval bővítené a rendszerét, az nem is talál ennél jobbat.
Az energiatárolás fontossága
A Deye az utóbbi években nagyon megerősödött, főleg a magyar piacon. Főleg a hibrid rendszereknél vált népszerűvé, amit annak köszönhet, hogy sokféle akkumulátoros konfigurációval képes együttműködni. A mára fontos sajátossága, hogy az alacsony feszültségű, 48 voltos akkumulátoros rendszerek iránt érdeklődők számára is tud megoldást nyújtani. A Deye tehát olyan háztartások számára lehet jó választás, ahol a cél, hogy a napközben termel energiát este is fel lehessen használni.