Lázár János felveszi a mandátumát, de csak egy kis időre

Lázár János felveszi a mandátumát és beül az Országgyűlésbe – mondta el a 444-nek, de azt is hozzátette, hogy 1 évre vállalja a parlamenti munkát, és segíti a Fidesz belső megújulását.

A Fidesz frakciója hétfő délelőtt 11 órától ülésezik a Képviselői Irodaházban, itt dől el többek közt, kiket küld be a következő 4 évre az Országgyűlésbe a volt kormánypárt. A 444 információi szerint Lezsák Sándor lánya, Lezsák Anna is beül az Országgyűlésbe, ő a Fidesz országos listájának 46. helyén szerepel. Felveszi a mandátumát a lista 25. helyén lévő Bóka János, és 47. helyről Németh Balázs is – tudta meg a lap.

Ellenben a 444 információi szerint Kövér László sem veszi fel a mandátumát. A 444 úgy tudja, Hoppál Péter visszavonul, a pécsi elnökségről is lemondott, Hollik István viszont már a Facebookra is kiposztolta, hogy nem lesz tagja a következő parlamentnek.

Szombat délután már kiderült, hogy ez lesz az első parlament Orbán Viktor nélkül 1990 óta, a Fidesz-frakció vezetője Gulyás Gergely lesz. A KDNP három politikusa, Semjén Zsolt, Latorcai János és Soltész Miklós sem fogják felvenni a listás helyért járó parlamenti mandátumaikat

A Fidesz veresége óta Lázár János eltűnt a közösségi médiában. Április 13-án gratulált a győzteseknek és kicseréltek a borítóképét Facebookon.

FideszLázár JánosOrszággyűlésországgyűlési mandátumParlament