Az NB III. dél-keleti csoportjának 7. fordulójában a Hódmezővásárhelyi FC a szintén 3 pontos Sándorfalva együttesét fogadta. Bár a vendégek szereztek vezetést, a vásárhelyiek gyorsan fordítottak, és az egyik cserejátékos segítségével biztosították be a győzelmet. Az elsőt a 2026/27-es szezonban.
Különösen fontos mérkőzést játszott a városi stadionban a HFC labdarúgó csapata az NB III. dél-keleti csoportjának 7. fordulójában, igen népes nézőközönség előtt. Brlázs Gábor együttese az eddigi 6 meccsén mindössze 3 döntetlent szerzett, még ha ebből kettő olyan is volt, hogy az ellenfél a meccs legvégén egyenlített.
Ezúttal ez 1 győzelemmel és 5 vereséggel, szintén 3 ponttal álló Sándorfalvát fogadták, ahol a héten történt edzőváltás, az egykori vásárhelyi tréner, Antal Krisztián helyett a Siha Zsolt, Krucsó Ákos edzőpáros vette át a kispadot.
Vásárhelyi fölénnyel kezdődött a mérkőzés, de egy gyors kontrát követően a Sándorfalva szerezte meg a vezetést, a korábbi vásárhelyi játékos, Rabecz Valter Roland gurította be az ellenél kapujába a labdát. Nem tartott azonban sokáig az öröm, mert előbb Hajnal Gergely egy kapura lőtt, szöglet utáni beadást emelt be az ellenfél kapusa felett, majd Marsa Levente lőtte ki a rövidet, a tizenhatos csücskénél elvégzett szabadrúgását követően. A félidőig 2-1 maradt az állás.
A második félidőben mindkét csapat próbált betalálni, ami végül a csereként 4 perccel hamarabb beállt Gréczi Márton Péternek sikerült, amikor is egy indítást elvitt a kapus mellett, és a menteni igyekvő védő felett nagy ívben emelt a hálóba. Ezek után még volt néhány közepesen veszélyes vendég próbálkozás, az eredmény már nem változott. A HFC némi levegőhöz jutott az alsóházban.
Hódmezővásárhelyi FC – Sándorfalvi SKE 3-1 (2-1)
A csapat, a Magyar Kupában már nem játszik, ezért legközelebb szeptember 19-én, 15 órától Békéscsabán lépnek pályára, szintén fontos alsóházi rangadón.