Több ezer lóerőnyi tiszta adrenalin várta Vásárhelyen a kamiontalálkozó résztvevőit

Hétvégén rendezik meg az I. Kamionos Találkozót, melyen 94–98 kamion vesz részt. A csapat péntek este tett is egy jókora bemutatkozó kört Vásárhelyen, de az érdekesebb dolgok szombaton kezdődtek.

A Sun City Szabadidőközpont ad helyet a hétvégi I. Kamionos Találkozónak, melynek előzményét már tavaly is ugyanitt rendezték, s melyen ma 700–800-an vettek részt, kamionosok és családtagjaik, a kisgyerekektől a felnőttekig. Az előbbiek jókedvét fokozták a felállított ugrálóvárak, míg az utóbbiak nemcsak egymás alaposan kifényezett kamionjait csodálhatták meg, de részt vehettek az éjszakai partin. Több ezer lóerőnyi adrenalin, kipufogóhang- és ügyességi bemutatók várták az érdeklődőket és a résztvevőket, akik még a driftpályán a technikai vezetést is kipróbálhatták. És persze a kamionosok közötti baráti focimeccs sem maradt el.

– Itt mindenki ismerős, mindenki jó barát, haver, kolléga. Összeröffentünk az ország több pontjáról, a Dunántúlról, Budapestről, a Nyírségből és Békés megyéből, azaz leszünk itt egy jó páran – mondta Kurucz János, a program fő szervezője.

Márki-Zay Péter még pénteken kora délután mondott megnyitójában hangsúlyozta, hogy a kamionosok találkozója a szakmai közösség és a bajtársiasság erősítését szolgálja. Örömét fejezte ki, hogy a város adott otthont a rendezvénynek, és reményét fejezte ki, hogy a résztvevők száma tovább bővül, valamint a kamionok a felvonuláson is bemutatkoznak Vásárhelyen. Kiemelte, hogy a kamionsofőrök munkája komoly terhekkel jár, hiszen sok időt töltenek távol a családjuktól, miközben a szakma megbecsültsége szerinte nem mindig áll arányban a munkával. Különösen fontosnak nevezte a sofőrök közötti összetartást és azt, hogy szükség esetén segítsék egymást az utakon. Szerinte egy ilyen közösség kialakíthatja azt a bizalmat, amelynek köszönhetően a magyar kamionosok akkor sem érzik magukat egyedül, ha egyébként egyedül vannak úton. A találkozó résztvevőinek azt kívánta, hogy jól érezzék magukat Hódmezővásárhelyen!

A kamionosok pénteken este behajtottak Vásárhelyre, hogy útközben a nézelődőknek cukrot és csokit dobálva tegyenek egy óriási kört a városban, majd visszatérjenek a Sun City mellé.

A leparkolt kamionokat jól láthatóan próbálták meg egyedivé tenni a kamionosok. Ezt a legtöbbször a különböző – esetenként világító – szélvédőre tett névtáblákkal tették, de akadt, aki kedvenc kamionos filmje, a Konvoj című film főszereplőjének, a Gumikacsát játszó Kris Kristoffersonnak a képét festette rá.

– Valahogy úgy állok ehhez hozzá, mint egy tetováláshoz. Nem mindegy, hogy mit hord az ember a testén. Nekem a kamion is egy kicsit ilyen érzés: hosszú távon tervezek vele, nekem is szívügyem ez az autó, ez az egy van. És akkor ez legyen olyan, ami tényleg örök életre szól, tulajdonképpen – mondta a Zákányszékről érkezett Kiss Dávid, aki hozzátette, hogy a találkozóra a barátok és az ismerősök miatt jött el.

Volt egy különleges jármű is a kamionok között, egy szovjet (orosz) V8-as, 288 lóerős motorral felszerelt Kraz is, melyet (legalábbis a márkát) leginkább azok ismernek, akik még a Magyar Néphadseregben szolgáltak. Nem nagyon környezetbarát, mert 100 kilométeren 100 liter üzemanyagot fogyaszt. Most az autó parancsnoka egy szovjet katonatiszt egyenruháját magára öltő Bujdosó Tamás volt. – Ez az autó mindig is a családé volt, azért nagyapám úgy gondolta, hogy elhozzuk ide.

Bujdosó Tamás szovjet katonatiszti egyenruhát öltött, hogy a Kraz parancsnoka legyen

A sok-sok férfi kamionos között elvétve akadt egy-egy hölgy is.

– A férjem mindig is kamionsofőr volt, és egyszer csak kipattant egy ilyen ötlet a fejünkből, hogy ha a gyerekek már nagyok lesznek, akkor én is lerakom a jogsit, és együtt tudunk menni. Nyilván elsősorban azért, hogy én is láthassak sok mindent a világból, másodsorban pedig a pénzügyi része is megvan ennek, hiszen így azért sokkal többet tudok én is keresni, mint mondjuk az előző munkámmal – mondta az egyik állatszállító kamiont vezető Nagyné Vizi Amarilla.

Hozzátette, hogy egy év alatt megszerezte a kamionos jogosítványt, és azonnal dolgozni is kezdett. A férjével egy kamionnal járják Európát, Moldovától Olaszországon át Dániáig. Azt is elárulta, bár idehaza viszonylag kevés nő ül ilyen hatalmas szerelvény volánjához, azért Európa-szerte nagyon sokan vannak.

Szombaton nemcsak különleges autók drifteltek, de a Hunland állatszállító kamionjánál a rendezvény egyik show-elemeként szimbolikusan beterelték az önként jelentkező gyerekek által szimbolizált birkákat, majd kismalacokat. Lett is nagy futkorászás, mire mindenki bekerült a kamion hátuljába. A szintén önként jelentkező apukák személyesítették meg a tenyészbikákat, akiket sokkal gyorsabban sikerült felterelni a kamionba. Igaz, ott egy idő múlva dolgozni kezdett a tesztoszteron, amely a rakodótér rázkódásában öltött testet.

A kedélyek csak akkor nyugodtak le némileg, amikor bemutatták a nagy számú közönségnek, hogyan itatják az állatokat. A kamionba zárt apukák persze csemegét, sört kaptak, nem vizet. Láthatóan jól esett nekik, mert amikor kiengedték őket, addigra szépen le is nyugodtak.

– A bemutatóval az volt a célunk, hogy a résztvevők testközelből tapasztalják meg, milyenek ezek az állatok, lássák és érzékeljék a méreteiket, illetve azt a közeget, ahol az állatokat behajtják. Ne az legyen a köztudatban, hogy az állatok egymást tapossák a kamionban, hanem az, hogy szabályozott, rendezett helyen vannak, elszeparálva. Természetesen figyelünk azokra a körülményekre is, amelyek a szállítás folyamán fontosak, hogy az állatok teljes körűen, testi épségükre és egészségükre figyelve érjenek célba. Ez volt a legfőbb célunk: hogy ezt bemutassuk azoknak a résztvevőknek, akik eddig csak a közúton látták az állatszállító járműveket – mondta Bódi István, a bemutató szpíkere, gépjárművezető, operációs menedzser.

A kamionos találkozó még vasárnap is tart.

állatszállítódriftHódmezővásárhelykamionkamionos felvonulásmarhaMárki-Zay PéterVásárhelyvásárhelyi hírek