Két újságírót is leigazolt a Válasz Online-tól a közmédia

Magyari Péter után újabb embereket szippant el a formálódó közmédia, Benyó Rita mellett ugyanis Sashegyi Zsófia is a közrádióhoz igazolt.

Benyó Rita a Válasz Online közleményét megosztva jelentette be, hogy a közmédiához igazolt. Az ismert politikai újságíró köszönetet mondott a szerkesztőségnek, amelynek tagjaival félévig dolgozott együtt.

Örökké hálás leszek, amiért ebben a történelmi évben lehetőséget adtak rá, hogy Magyar Pétertől Kovács Gergelyen vagy Toroczkai Lászlón át Navracsics Tiborig elkészíthessek sok fontos interjút a kampányban, majd utána, az új kormány első 100 napja alatt is

– tette hozzá, és megjegyezte, nagy izgalommal várja, hogy a közrádióban többek között Kerényi Györggyel, Magyari Péterrel és Sashegyi Zsófiával alkothasson egy csapatot.

Benyó Ritát a Szabad Európa magyar kiadásának megszűnése után a Válasz Online szerződtette le, az általa vezetett háttérelemző műsor, az Elemző pedig a Partizánnal közreműködve folytatódott. Azt, hogy a műsora ebben a formában megszűnik, a 2026. augusztus 7-ei adás végén jelentette be.

A Válasz Online azt írta, Benyó Ritával választási szezonra szerződtették le, míg Sashegyi Zsófia több éven keresztül volt a szerkesztőség tagja. „Egyik szemünk sír, a másik nevet most is”, jegyezték meg közleményükben, emlékeztetve, hogy Magyari Péter, aki 2023-ban érkezett hozzájuk, a Kossuth Rádió egyik főszerkesztő-helyettese lett.

Benyó RitaigazolásKossuth RádióközmédiaMagyari PéterSashegyi ZsófiaVálasz Online