Két ezüstéremmel zárta a Hód Ökölvívó Klub a szeptember 18. és 20. között Kiskunhalason megrendezett Kelet-magyarországi Ökölvívó Bajnokság – XXV. Nemzetközi Testvérvárosok Kupája háromnapos versenyét. A klub négy versenyzővel képviseltette magát, közülük ketten éremmel térhettek haza.
Rozsos Róbert U17-es férfi versenyző szoros, végig kiélezett mérkőzésen maradt alul a pontozók döntése alapján, így ezüstérmet szerzett. Hevesi Attila elsőéves U19-es versenyzőként egy nála rutinosabb ellenféllel szemben lépett ringbe, és nagy küzdelem után szintén ezüstérmet nyert.
Király Dominik U17-es, illetve Mihály Zsóka U19-es versenyző súlycsoportjában nem neveztek ellenfelet, ezért egyikük sem tudott mérkőzést vívni. A klub beszámolója szerint a verseny ennek ellenére számukra is hasznos tapasztalatokat hozott.
A Hód Ökölvívó Klub szerint a versenyhétvége legfontosabb hozadéka a tapasztalatszerzés és a fejlődés volt, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy a sportolók egyre magabiztosabban álljanak helyt a kötelek között.