Békéscsabáról távozott pont nélkül Brlázs Gábor csapata, amely így, bár nem áll kieső helyen, de hátrébb sodródott a tabellán az NB III. Dél-keleti csoportjában.
Jobban kezdte a mérkőzést a hazai Békéscsaba, amely ebben az idényben gyengélkedik, korábban viszont jelentős első- és másodosztályú tapasztalata van a csapatnak. Az 5. percben Papp Áron szerzett vezetést.
A 2. félidő első felében aztán felgyorsultak az események: a vendégek örülhettek, amikor Kovács Kolos egyenlített, ám ez az öröm nem tartott sokáig, hiszen előbb Horváth Szabolcs Zsolt szerezte vissza a vezetést a hazaiaknak, majd Balla Kevin Károly növelte ezt az előnyt.
Békéscsaba 1912 Előre – Hódmezővásárhelyi FC 3-1 (1-0)
A vásárhelyi fiúk jövő héten szombaton 11 órától játsszák következő meccsüket a Vasas FC II. ellen, az Illovszky Rudolf Stadionban.