Megkezdődött a „4414 számú közút fejlesztése” című európai uniós projekt megvalósítása Hódmezővásárhelyen. A TOP_PLUSZ-6.2.1-23-HM1-2025-00003 azonosító számú beruházást Hódmezővásárhely Város Önkormányzata 2026. február 25-én indította el. A fejlesztés összköltsége mintegy 1,708 milliárd forint, amely hazai és európai uniós társfinanszírozásból valósul meg. A projekt tervezett befejezése 2028. november 30.
A beruházás a 4414-es számú, Hódmezővásárhelyt Maroslelével és Makóval összekötő út 0+749 és 7+236 kilométerszelvény közötti szakaszát érinti. A munkálatok során teljes szélességben megújul az útburkolat, kijavítják a nyomvályúkat, kátyúkat és a burkolatszéli repedéseket, valamint korszerűsítik a csapadékvíz-elvezető rendszert is.
A tervek szerint az út nyomvonala nem változik, ívkorrekcióra sem kerül sor, ugyanakkor a pályaszerkezet megerősítése révén tartósabb és biztonságosabb közlekedési feltételek jönnek létre. Az útpálya jellemző szélessége továbbra is 6 méter marad.
A fejlesztés részeként megújulnak az autóbuszmegállók is: korszerűsítik a peronokat, felújítják az autóbuszöblök burkolatát, mindezt akadálymentes kialakítással. Emellett sor kerül a közúti jelzőtáblák és más forgalomtechnikai elemek cseréjére is.
A gazdaság és a mindennapi közlekedés is nyerhet
Az önkormányzat tájékoztatása szerint a projekt egyik legfontosabb célja a közlekedésbiztonság és az utazási komfort javítása. A jelenlegi burkolat állapota több helyen leromlott, ami nemcsak a közlekedést nehezíti, hanem növeli a járműfenntartási költségeket is.
A beruházás különösen fontos a Hódmezővásárhelyhez tartozó Batida városrész számára, hiszen az ott élők és működő vállalkozások számára ez az út jelenti az egyetlen közvetlen kapcsolatot a megyeszékhellyel és az országos közúthálózattal. A fejlesztéstől azt várják, hogy javul a térség elérhetősége, könnyebbé válik a munkaerő mobilitása, valamint kedvezőbb feltételek alakulnak ki a vállalkozások és mezőgazdasági termelők számára.
A projekt hosszabb távon a térség gazdasági fejlődését is erősítheti, miközben hozzájárulhat a kisebb települések és városrészek közlekedési hátrányainak mérsékléséhez.
Lakossági és üzemeltetési szempontok
A fejlesztés elsődleges célcsoportját a környező településeken élő lakosság alkotja, akik nap mint nap használják az érintett útszakaszt. Az önkormányzat szerint a rossz állapotú utak jelentősen rontják az utazási körülményeket és növelik az autósok kiadásait.
A projekt ugyanakkor az út üzemeltetője számára is fontos, hiszen a felújítás elmaradása esetén a következő években jelentősen növekednének a fenntartási és javítási költségek.
A beruházás az Európai Unió támogatásával és a magyar állam társfinanszírozásával valósul meg.
A projektről készült elektronikus tájékoztató füzetet megnézhetik itt: