A Tornyai János Múzeumban mutatták be a Hetven című, az Őszi Tárlatok történetéről szóló könyvet, előtte pedig Bagdi Sándor egykori szegedi tanszékvezető tanár hagyatékából a múzeumnak adományozott képekből nyílt kamarakiállítás.
Két különleges eseménynek, a Bagdi Sándor nyugalmazott tanszékvezető gyűjteményéből a múzeumnak adományozott képekből és majolikákból rendezett kiállításnak, valamint a HETVEN című, a Vásárhelyi Őszi Tárlatok történetét feldolgozó könyv bemutatójának adott helyet a Tornyai János Múzeum.
Bagdi Sándor szerény gyűjteménye néhány szegedi festőművésztől, valamint öt hódmezővásárhelyi festőtől – Csikós Andrástól, Erdős Pétertől, Fejér Csabától, Fodor Józseftől és Hézső Ferenctől – őrzött műalkotásokat. A 2025-ben bekövetkezett halála után örökösei úgy döntöttek, hogy a Hódmezővásárhelyhez kötődő műveket a Tornyai János Múzeumnak ajándékozzák. Minden egyes festőművész alkotásai hiánypótló műveknek tekinthetők a múzeum gyűjteményében, így különösen hangsúlyos esemény a közgyűjteménybe kerülésük.
– Bagdi Sándor, a Szegedi Tanárképző Főiskola földrajz tanszékének oktatója nekem is tanárom volt 1975 és 1979 között, amikor földrajz–rajz szakos hallgatóként ott tanultam. Rendkívül következetes és szigorú tanárként ismertük, ugyanakkor arról annak idején nem tudtunk, hogy jelentős műgyűjteménnyel is rendelkezik, vagy legalábbis erről nem beszélt nekünk. A családja kereste meg a vásárhelyi múzeumot azzal, hogy ideajándékoznák a hagyaték egy részét. Ennek eredményeként a művek a múzeumba kerültek, leltárba vesszük őket, majd a képzőművészeti gyűjtemény részévé válnak – mondta Nagy Imre művészettörténész, nyugalmazott múzeumigazgató a tárlatnyitó előtt.
Összesen hat alkotásról van szó öt művésztől: Csikós Andrástól, Erdős Pétertől, Fejér Csabától, Fodor Józseftől és Hézső Ferenctől. Közülük Csikós András és Fodor József biztosan Bagdi Sándor tanítványai voltak, míg Hézső Ferenc a kollégája. Erdős Péter nem a szegedi tanárképzőn tanult, de minden bizonnyal személyes kapcsolatban álltak egymással.
– A hagyatékban további három szegedi alkotó műve is szerepelt, ám azok művészeti jelentőségét nem tartottam olyan mértékűnek, hogy a múzeum gyűjteményébe kerüljenek. Ezt a hat művet viszont kifejezetten fontosnak tartottam megszerezni, mert valamennyi olyan korszakot képvisel az adott alkotók életművében, amely gyűjteményünkben eddig kevésbé volt jelen. A művek így nemcsak a közönség számára értékesek, hanem a későbbi művészettörténeti kutatások szempontjából is jelentős szerepet tölthetnek be. Lehetőséget adnak arra, hogy az alkotók korábbi munkái összevethetők legyenek a későbbi, szélesebb körben ismert műveikkel – mondta.
A kiállításmegnyitót követően Tóth Károly művészettörténész és Nagy Imre, a kiadvány szerzője, szerkesztője mutatta be az Őszi Tárlatok eddigi történetével foglalkozó Hetven – kaleidoszkóp a Vásárhelyi Őszi Tárlatok hét évtizedéből című kötetet, amely eredetileg a 2024-ben, az Alföldi Galériában rendezett 70. Őszi Tárlat ráhangoló kiállításának katalógusaként indult. Az akkori múzeumigazgató, Nahimi Péter biztatására a múzeum pályázott a Nemzeti Kulturális Alapnál, és támogatást is nyert a megjelentetésre. A kötetnek már tavaly meg kellett volna jelennie, de a szükséges önrész hiánya miatt a kiadás erre az esztendőre csúszott.
– A könyv végül jóval több lett egyszerű katalógusnál. Elek András kollégámmal folytatott beszélgetések nyomán úgy döntöttünk, hogy az Őszi Tárlatok átfogó történeti áttekintése mellett helyet kapnak benne az elmúlt három évtized során megjelent írásaim is. Ezek között szerepelnek a Művészet, az Új Művészet, a Vásárhelyi Látóhatár és a Juss hasábjain publikált tanulmányok, valamint az általam jegyzett katalóguselőszavak. Így a kötet egyfajta forráskiadványnak is tekinthető. Több mint 130 reprodukciót tartalmaz élő és már elhunyt művészektől, amelyek a múzeum gyűjteményéből kerültek kiválasztásra. Ugyanakkor az olvasó nyomon követheti benne az én művészettörténeti szemléletem alakulását is, hiszen a szövegek három évtized gondolkodásmódját tükrözik – mondta Nagy Imre.
Hozzátette: az Őszi Tárlatok története egyben a magyar figuratív és ábrázoló művészet változásainak története is. Éppen ezért a tárlatok anyagán és az azokról szóló írásokon keresztül jól követhetők ezeknek az irányzatoknak a változásai.
– Amikor 1984-ben a múzeumba kerültem, majd 1986-ban megjelent az első írásom az Őszi Tárlatról, az ábrázoló és figuratív művészet nem számított különösebben népszerűnek. Akkoriban a nonfiguratív és az avantgárd irányzatok álltak a figyelem középpontjában. Az első jelentősebb fordulatot az úgynevezett új szenzibilitás megjelenése hozta a kilencvenes években, amelynek kapcsán Hegyi Lóránd művészettörténész nevét mindenképpen érdemes megemlíteni. A 2000-es évek elején pedig az egyetemes művészetben is újra megerősödtek az ábrázoló és figuratív törekvések. Ez a folyamat hozzájárult ahhoz, hogy a Vásárhelyi Őszi Tárlat visszanyerje azt a rangját, amely a kortárs magyar képzőművészeti kiállítások között megilleti – fogalmazott Nagy Imre.
A Bagdi Sándor hagyatékából nyílt kiállítás augusztus 30-ig látható a Tornyai János Múzeum földszintjén.
