Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség Forgács Ágnest, a Ripost korábbi munkatársát, mert titokban megfigyelte Mártha Imrét, a Budapesti Közművek (BKM) vezérigazgatóját – számol be a 24.hu. A nyomozás azután indult el, hogy Mártha Imre május végén feljelentette Ómolnár Miklóst és Farkas Örsöt, mert szerinte a Mediaworks Hungary Zrt. „politikai akciócsoportjának” üldözöttje, megfigyeltje volt.
Forgács Ágnes májusban egy közel kétórás videóban beszélt az Átlátszónak arról, hogyan is működött a fideszes propagandalap, amelynél ő is dolgozott. Forgács Ágnes bulvárújságíróból lett politikai lejárató anyagokon dolgozó propagandista, az interjúban többek között arról beszélt, a „politikai akciócsoport” tagjaként a feladatokat nem szerkesztőségi szinten választották meg, hanem aktákban kapták. Forgács Ágnes akkor azt mondta, Mártha Imréről többoldalas anyagot kaptak Ómolnár Miklóstól, azokat azonban nem a Mediaworks Hungary Zrt. vezérigazgatója állította össze, hanem Farkas Örs, Rogán Antal volt miniszteri biztosa, polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős volt államtitkár küldte el őket Ómolnár Miklósnak. Forgács Ágnes szerint miután a kapott akta alapján megtalálták és beazonosították Mártha Imre tartózkodási helyét, letáboroztak egy erdős területen, hogy onnan fotózzák.
Az interjú megjelenése után Mártha Imre feljelentést tett Ómolnár Miklós és Farkas Örs ellen. A 24.hu értesülései szerint a feljelentésben a BKM-vezér Forgács Ágnest is megemlítette. Farkas Örs tagadta az ellene felhozott vádakat, a lapnak korábban azt mondta, 2022 előtt a feladatai közé tartozott a sajtóval való kapcsolattartás, de abszurdumnak nevezte, hogy aktákat állított volna össze bárkiről is. A 24.hu információi szerint több mint négy hónappal Mártha Imre feljelentése után gyanúsítottként hallgatták ki Forgács Ágnest. A lap megkeresésére a BRFK annyit közölt, hogy feljelentés alapján rendelt el nyomozást, amelyben gyanúsítotti kihallgatás történt. A nyomozás érdekeire való tekintettel bővebb tájékoztatást nem adtak. A főügyészség közleménye szerint egy főt hallgattak ki gyanúsítottként személyes adattal visszaélés és rágalmazás vétsége miatt. „A gyanúsított a gyanúsítás ellen nem élt panasszal”, közölték.