A több mint fél éve szökésben lévő a TOP 50-es körözési listán szereplő 53 éves férfira a Nemzeti Nyomozó Iroda fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le. Letartóztatták.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Célkörözési Osztálya kiemelt hangsúlyt fektet a szexuális erőszakot megvalósító bűncselekmények miatt körözöttek felkutatására. A rendőrség körözési toplistáján szereplő, ilyen bűncselekmények miatt keresett emberek egyből a fejvadászok célkeresztjébe kerülnek, ahogy az az 53 éves férfi is, akit hozzátartozója sérelmére, felfegyverkezve elkövetett garázdaság és szexuális erőszak miatt köröztek.
F. J. korábban hasonló jellegű bűncselekmény miatt már közel egy évtizedet töltött rácsok mögött. Majd 2023 februárjában felfegyverkezve elkövetett garázdaságot követett el volt feleségével szemben, ugyanezen év júliusában pedig felfegyverkezve elkövetett szexuális erőszakot. A nőt késsel tartotta sakkban, és megölésével fenyegette.
Miután elfogták, és megindult vele szemben a büntetőeljárás, letartóztatásba került, amit később lakhelyelhagyási tilalomra változtattak. Ügye azóta már bírósági szakban van. Idén március 24-én azonban ismeretlen helyre távozott, és azóta nem lehetett elérni. Ezt követően adott ki ellene elfogatóparancsot a Budapest Környéki Törvényszék. Szeptemberben felkerült a körözöttek top 50-es listájára is.
Miután az NNI célkörözési nyomozói akcióba lendültek, adatgyűjtésük során kiderítették, hogy a szökevény egy budapesti építkezésen dolgozhat. Azt is tudták, hogy lőfegyverrel rendelkezik, amelyet általában magánál hord. Így elfogásához a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységének segítségét kérték.
Az akciót október 5-én hajtották végre. F. J. kezén Budapest XVIII. kerületében, egy építkezési területen kattant a bilincs. Azóta ismét letartóztatásba került, és rácsok mögött várja, hogy ügyében ítélet szülessen.
Ezzel az elfogással tovább gyarapodott azon ügyek száma, amelyek során az NNI Célkörözési Osztályának munkatársai nők, illetve gyermekek ellen elkövetett bűncselekmények szökésben lévő elkövetőit állították az igazságszolgáltatás elé – írta a police.hu.