A Telex több, egymástól független forrásból is úgy értesült, hoga a jövőben feldarabolják a Terrorelhárítási Központot. A Belügyminisztérium a lap megkeresésére küldött válaszában jelezte, a rendvédelmi szervek működését érintő végleges jogszabály-módosítási tervezet még nem készült el, a szakmai egyeztetések pedig folyamatosan zajlanak.
A hírek szerint többek közt a javaslatok között szerepel, hogy a terrorfelderítés elkerül a TEK-től a Nemzeti Nyomozó Irodához, ezzel lényegében a TEK-et az egyik legfőbb feladatától fosztanák meg. A TEK másik két fő feladatkörében, a személyvédelem és az elfogások terén is változtatások várhatók.
Ha szervezetként meg is marad a TEK, a nevét várhatóan meg fogják változtatni, ugyanis az „politikailag terhelt”, tette hozzá a lap. Úgy tudják, minden, a TEK átalakítását szorgalmazó változás komoly előkészületet igényel, mert 2010-es megalakulása óta a TEK-re egyszerre vonatkozik a nemzetbiztonsági és a rendőrségi törvény, ez pedig az ott dolgozók vezénylésére is hatással lehet.
A személyi döntések terén már el is kezdődtek az átalakítások, május végén a Tisza-kormány felmentette pozíciójából Hajdu Jánost, a TEK főigazgatóját, aki egyébként korábban Orbán Viktor személyi testőre is volt.