Van egy kis probléma a hatvanpusztai zebrákkal – posztolta ki Gajdos László, Élő Környezetért Felelős miniszter.
„A hivatalos iratokból végre kiderült az igazság, miszerint totális a káosz! Egyetlen dolgot állíthatunk biztosan, felelős állattartásról itt nem beszélhetünk.
Az állatok egy része hiányzó papírokkal érkezett, az engedélyeket utólag kérték meg, 5 zebrának pedig meg sem kérték a veszélyes állattartási engedélyt. A 17-ből mindössze 10 szerepel a hivatalos nyilvántartásban. A határozatok tele vannak hibákkal és volt olyan zebra, amelyik kilenc évig nem kapott útlevelet.
A gondatlanság ráadásul tragédiákhoz vezetett. A Tihamér nevű zebrát engedély nélkül, feketén tartották, a létezése csak a halála után derült ki. A nem megfelelő kerítés miatt három zebra kiszökött és megfagyott, az elpusztult állatok tetemét pedig szabálytalanul, egy sertéspestis-gödörbe dobálták.” – mondta Facebook videójában a tárcavezető.