Drogdílereket fogtak az éjszaka – videó

A rendőrök egy videóban számoltak be a történtekről.

Szegeden, a Szent György téren kábítószer-kereskedelemmel és -fogyasztással kapcsolatos információk érkeztek a rendőrséghez, ezért rendőreink a közelmúltban több alkalommal is razziáztak.

Az akciók során igazoltatták a céltérségben tartózkodókat, valamint kutatásokat is tartottak. Ennek eredményeként mintegy harminc fogyasztót előállítottak, három kereskedő pedig börtönbe került.

Az éjszaka folyamán a Londoni körúton összehangolt rendőri akció keretében további két díler került rács mögé.

drogdílerVideó