A Fekete Sasban rendezett ünnepségen ötvenhárman kaptak főigazgatói dicséretet, és elismeréseket vehettek át fiatal orvosok és szakdolgozók is. A kitüntetésekkel azok munkáját ismerték el, akik példamutató szakmai tevékenységükkel, lelkiismeretes munkavégzésükkel és elkötelezettségükkel hosszú idő óta gazdagítják az intézmény közösségét.
A Semmelweis-nap alkalmából tartott ünnepségen mondott köszönetet a Hódmezővásárhelyi–Makói Egészségügyi Ellátó Központ mindazon munkatársainak, akik elhivatottságukkal, szakmai tudásukkal és emberségükkel járulnak hozzá a magas színvonalú betegellátáshoz.
Kallai Árpád főigazgató köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az egészségügyi hivatás nem csupán szakma, hanem szolgálat is, amely felelősséget, kitartást és elkötelezettséget kíván. Kiemelte: az intézmény sikere valamennyi dolgozó közös munkájának eredménye, hiszen az orvosok, szakdolgozók és a háttérben dolgozó munkatársak összehangolt tevékenysége biztosítja a betegek biztonságos és magas színvonalú ellátását.
Pásztor Norbert, a szülészet-nőgyógyászat osztályvezető főorvosa idézte fel Semmelweis Ignác életét és munkásságát, méltatva azt a rendíthetetlen hitet és kitartást, amellyel a tudomány igazságát képviselte. Semmelweis öröksége ma is iránytűként szolgál az egészségügyben dolgozók számára, hiszen a betegek iránti felelősség, az alázat és a folyamatos fejlődés napjainkban is a gyógyító munka alapját képezik – hangsúlyozta.