A Tisza-frakció benyújtotta a Baka András köztársaságielnök-jelöléséhez szükséges képviselői ajánlásokat

Már zajlik a köztársasági elnök megválasztásának főpróbája. A tiszás frakció jelöltjével szemben a bukott kormánypártok nem tudtak alternatívát állítani, a Mi Hazánk pedig a szükséges aláírásoknak alig több mint tizedét sikerült összeszedni.

„A Tisza-frakció nevében benyújtottam Dr. Baka András köztársaságielnök-jelöléséhez szükséges írásbeli ajánlóívet, 140 képviselőtársam aláírásával” – jelentette be Facebook-oldalán Bujdosó Andrea, a Tisza Párt frakcióvezetője.

„Ez több, mint egy jelöléshez szükséges formális lépés. Közös és egyértelmű döntés arról, hogy olyan köztársasági elnököt szeretnénk Magyarország élére, akinek szakmai tekintélye, függetlensége és több évtizedes közjogi tapasztalata biztos alapot jelent az előttünk álló alkotmányozási időszakban” – tette hozzá a tiszás politikus.

A Tisza Párt frakciója szombaton döntött arról, hogy Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölik az államfői posztra. A szavazás után Magyar Péter és Bujdosó Andrea frakcióvezető személyesen tájékoztatták a döntésről Baka Andrást, aki elfogadta a felkérést.

Magyar Péter a Facebookon azt írta, „a Tisza 140 országgyűlési képviselője ajánlotta írásban Baka Andrást köztársasági elnöknek. A Fidesz nem tudott jelöltet találni, a Mi Hazánk pedig a szükséges 40 helyett 6 aláírást tudott összegyűjteni”.

A Fidesz és a KDNP már korábban közölték, hogy nem vesznek részt az új államfő megválasztásában, mert illegitimnek tartják Sulyok Tamás eltávolítását.

A szappanoperává dagadó jelölési és választási színjátékhoz nem asszisztálunk, a Fidesz frakció a jelölési és választási eljárásban nem vesz részt. Magyarország utolsó legitim köztársasági elnökét Sulyok Tamásnak hívják

– kommentálta a helyzetet Bóka János, a bukott kormánypárt frakcióvezetője.

Az új köztársasági elnök a keddi titkos szavazás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon, augusztus 19-én léphet hivatalba. Megbízatása az Alaptörvény 17. módosítása értelmében az új Alkotmány hatálybalépéséig, de legfeljebb öt évre szól.

Hallerné Nagy Anikó, az Országgyűlés alelnöke hétfőn délelőtt arról posztolt, hogy már zajlik a köztársasági elnök megválasztásának főpróbája.

Baka András több évtizedes hazai és nemzetközi jogászi, bírói tapasztalattal rendelkezik. 1990 és 1998 között az Államigazgatási Főiskola főigazgatója volt. 1991 és 2008 között az Emberi Jogok Európai Bíróságának bírájaként szolgált, majd 2009-ben az Országgyűlés a Legfelsőbb Bíróság elnökévé választotta. Miután 2011-ben az Országgyűlés fideszes többsége jogellenesen, idő előtt eltávolította hivatalából, kúriai bíróként folytatta munkáját.

Baka AndrásBujdosó AndreaFideszképviselői ajánlásköztársasági elnökköztársaságielnök-jelöltMagyar PéterMi Hazánk MozgalomOrszággyűlésSulyok TamásTisza Párt