Megállíthatatlan a vásárhelyi Barbár Sportegyesület. Az erőemelők játszi könnyedséggel emelgetnek irdatlan nagyságú súlyokat, amiket egy átlagember meg sem tudna mozdítani. Erőfeszítéseik egyáltalán nem hiábavalók, ugyanis számos díjat bezsebeltek már különböző kategóriákban, legutóbb május végén, de alighogy véget ért a megmérettetés, máris készülnek a következőkre.
A vásárhelyi Barbár Sportegyesület számos versenyen bebizonyította már, hogy erejük és kitartásuk meghozza a gyümölcsét. A többszörös bajnokok fáradhatatlanul készülnek az újabbnál újabb versenyekre, panaszra pedig igazán nem lehet okuk, hiszen a legutóbbi megmérettetésen is eredményesen szerepeltek. Május 29-én rendezték meg az erőemelőknek Lakitelken a WRPF Világkupát, amelyen Nagy Zsolt „Joe”, a Barbár Sportegyesület vezetője komplett versenyszámokban szerzett első helyett.
„Guggolásban, fekvenyomásban és felhúzásban indultam, és a kategóriámban sikerült nyerni Masters 2 korcsoportban és mínusz 125 kilóban. Ezt egy 10-11 hetes felkészülés előzte meg, és úgy kalkuláltam, hogy a maximumot 29-ére hozzam ki magamból” – osztotta meg velünk a verseny eredményét és a felkészülés folyamatát Joe, aki hozzátette, körülbelül 20 éve foglalkozik erőemeléssel. A versennyel kapcsolatban azt is elmondta, hogy eredetileg a mínusz 110 kilós kategóriában indult volna, de mivel abban nem talált ellenfelet, kénytelen volt a mínusz 125 kilós kategóriáig „felhízlalni magát”. Győzelméért oklevél és medalion járt.
A csapat különböző európai- és világversenyekre is készül. Zsilák Szilveszter hamarosan Dél-Afrikában, Benoniban vesz részt egy versenyen, amire már gőzerővel készül. Gyakorlott bajnoknak számít, legutóbb tavaly győzedelmeskedett, szintén külföldön.
„Tavaly sikerült Dublinban megnyernem egy világbajnokságot, majd meghívtak Ukrajnába egy EB-re, ahol az ottani szövetség által sikerült megismernem ezt a versenyt” – árulta el Zsilák Szilveszter, aki már csaknem 10 éve űzi az erősportot, ez idő alatt pedig elérte a könnyűsúlyú magyar bajnoki címet.
„Küzdünk egymás ellen, de egymásért” – szögezte le a csapatszellemmel kapcsolatban Kis Attila „Patás”, aki a szeptemberben Vásárhelyen megrendezendő Kamionhúzó OB-n vesz majd részt. „Masters kategóriában fogok elindulni, és hogyha lesz páros verseny, akkor abban. Három éve a rengeteg sérülésem miatt abbahagytam a felkészüléseket, edzéseket. Azóta két-három kamionversenyre megyek el egy évben, ahol hozzuk a kötelezőt” – vallotta meg az erőemelő, aki a nevelt gyermekén keresztül, 10 éve került az egyesületbe. Kamionhúzásban kétszer volt Masters, és kétszer páros magyar bajnok.
A helyszínen egy igazi kültéri edzőpálya fogadott minket, ahol a legkülönfélébb erőemelő-gyakorlatokat végezték el edzés gyanánt a súlyemelők. A kitartóan edző Micziz Zoltán Hollandiába kapott meghívást egy nívós strongman-versenyre.
„A világelit fog elindulni a versenyen. Azzal, hogy meghívtak, bebizonyosodott, hogy jó irányba haladok. Mindenféleképpen elmegyek, mert szeretném, hogy nevet szerezzek magamnak a versenyzés által. A megmérettetésen igazi klasszisok lesznek, 220-as, 215-ös rönknyomók, illetve 380 kilós lengővel kell sétálni 20 métert, kőgolyópakolás 100 kilótól 200 kilóig, valamint egy 365 kilós ismétlésre felhúzás is a számok között szerepel” – sorolta a kihívás feladatait Micziz Zoltán, aki az edzőudvarban ezek egy részét be is mutatta. Mint mondta, neki az erősportok mindig is hatalmas élményt adtak, mivel a nyers erő kimutatását kifejezetten látványosnak tartja, sőt, elmondása szerint mindig is az motiválta, hogy „a legerősebb legyen a legerősebbek között”.
A Barbár Sportegyesületre tehát bőven várnak kihívások az elkövetkezendő időszakban, de mint eddig, valószínűleg ezekkel a kihívásokkal is olyan könnyen megbirkóznak, mint a több száz kilós kőgolyókkal az edzéseik során.