108 vásárhelyi nyugdíjas piknikezett ma a festői mártélyi Tisza-parton

A Vásárhelyi Nyugdíjas Szövetség szervezésében rendeztek ma pikniket Mártélyon. A programot tényleg piknikkel, zsíros kenyér fogyasztásával kezdték, majd aki akart, végigsétált a tanösvényen, hogy ott is gyönyörködhessen a festői tájban. Persze közben beszélgettek, csevegtek egymással a résztvevők, akik közül sokaknak a társas lét számított a leginkább.

Nem az első alkalommal rendezett Nyugdíjas Pikniket a vásárhelyi Nyugdíjas Szövetség a mártélyi Tisza-parton, de a program ma is közkedvelt. Aki már többször is részt vett a tavaszi vagy a nyár végi rendezvényen, az mindig nagyon várja a következő alkalmat.

– Már harmadjára vagy negyedjére vagyunk itt. Először ismerősök hoztak ki bennünket, azóta viszont úgy tapasztalom, hogy a többi olvasókörrel való kapcsolatépítésnek nagyon fontos helyszíne ez a kis piknik, melyben számomra egyértelműen a beszélgetés a legjobb. A régi és az új ismerősökkel, akikkel azért nem minden nap találkozunk, ismét lehet találkozni és csevegni. A férjemmel együtt jöttünk el, a Visszhang utcai olvasókör tagjaiként. Az olvasókörünkből még egy páran vannak itt rajtunk kívül. A programok közül most leginkább azt várjuk, hogy végigsétáljunk a tanösvényen. Bár sokszor voltunk már arra, de nagyon szép, érdemes újra és újra megnézni – sorolta a piknik számára legérdekesebb programjait Udvari Jánosné Ida.

Nem volt egymaga, aki a szociális kapcsolatok erősítését, azaz az ismerősökkel való csevegést tartotta a legfontosabbnak. A zsíros kenyér fogyasztása közben kisebb-nagyobb csoportokba ülve vagy állva beszélgettek egymással a résztvevők.

– Az az igazság, hogy először a férjem unokatestvérei hívtak ide. Volt osztálytársaimmal is találkoztam, és itt nagyon jól éreztük magunkat. Negyven évig testnevelő tanár voltam, és számomra mindig fontos volt a mozgás, ezért most is kerékpárral jöttem. Séta is benne volt a programban, tehát a biciklizés mellett egy kis gyalogos túra is, és úgy gondoltam, hogy amikor lehetőségem van, akkor csatlakozom hozzájuk. Maga a társaság nagyon fontos egy ilyen pikniknél, mert az ember ott esetleg új barátokra talál – árulta el Schuszter Ottóné Kati. Hozzátette, hogy két éve egyedül maradt, mert a férje elhunyt. Így jól esik neki, ha valakivel tud beszélgetni, illetve közös programokon vesz részt, amint az a mai is.

– Nekem a gyalogtúra lesz a legjobb program, az élő Tiszára, a tanösvényen, a pallósoron át. Azért is fontos számomra, mert testnevelő tanárként húsz éven keresztül vándortábort szerveztem. Ez a vándortábor úgy belém égett, hogy szeretném folytatni, ameddig fizikailag bírom – tette hozzá.

Kissné Urgyán Mária, a Nyugdíjas Pikniket szervező vásárhelyi Nyugdíjas Szövetség elnöke azt mondta, hogy összesen 108-an regisztráltak erre a rendezvényre.

– Több évtizede járunk ide tavasszal és ősszel is. Az ősz mindig azért különlegesebb, mert nyáron nem nagyon találkoznak egymással az olvasókörök, nyugdíjasklubok. Ez az első alkalom most, hallatszik is, a madárcsicsergést is elnyomjuk. Ilyenkor beszélgetünk, találkozunk a régi ismerősökkel. Ez tényleg csak egy ilyen zsíroskenyér-piknik, egy kis ásványvíz, és utána egy hosszú séta le az élő Tiszáig. Aztán visszaérünk, még elfogy a maradék kenyér, és örömmel hazamegyünk. Mert jó emberekkel találkoztunk, jó helyen voltunk, és szépen el is fáradtunk – mondta.

Hozzátette, hogy a Nyugdíjas Szövetségnek 14 tagszervezete van, és ennek azért a 80 százaléka jelentkezni szokott erre a piknikre. Van, ahonnan 20, máshonnan 10 vagy éppen 6 ember jön el, de mindenkinek nagyon örülnek.

– Most 108 ember jelentkezett be előzetesen, ehhez pedig nyilván még társulnak azok, akik ráérnek, és idejönnek. Nekik is jutni fog zsíros kenyér – tette hozzá.

És zsíros kenyérben tényleg nem volt hiány, de akadt, aki barátfülével kínálgatta a résztvevőket.

HódmezővásárhelyKissné Urgyán MáriaMártélynyugdíjas piknikNyugdíjas SzövetségVásárhelyvásárhelyi hírek