Generációk csapnak össze a kosárpályán jövő kedden

A gyerekektől a nagyszülőkig minden korosztályt vár a Vásárhelyi Kosársuli szeptember 8-án a Hódtói Sportcsarnokba. A játékos kosárlabdás programhoz nem szükséges előzetes sporttudás, a résztvevőket többek között dobóversenyekkel, kreatív kihívásokkal és akadálypályával várják.

A Vásárhelyi Kosársuli is csatlakozik a hódmezővásárhelyi önkormányzat jövő heti Mozgásban Vásárhely kezdeményezéséhez. Az egyesület szeptember 8-án, kedden 18 órától rendezi meg a Generációk harca a kosárpályán elnevezésű programot a Hódtói Sportcsarnokban.

A szervezők minden korosztályt várnak, a gyerekektől és fiataloktól a szülőkön át egészen a nagyszülőkig. A részvételhez kosárlabdás előképzettségre sincs szükség: a program során különböző játékos feladatokban próbálhatják ki magukat a résztvevők. Lesznek dobóversenyek, kreatív kosárlabdás kihívások és akadálypálya is.

„Nagyon fontos, hogy mindenki minél többet mozogjon, hiszen a rendszeres mozgás hozzájárul a teljes és egészséges élethez” – mondta Szabó Attila, a Vásárhelyi Kosársuli elnöke. Hozzátette, az eseményt úgy állították össze, hogy minél több generáció találjon benne magának megfelelő kihívást.

A programnak tétje is lesz, hiszen a legjobban teljesítők között a Kosársuli teljes 2026/27-es szezonjára szóló bérleteket sorsolnak ki.

A szervezők célja, hogy szeptember 8-án minél többen húzzanak sportcipőt, mozogjanak egy jót, és közösen töltsenek el egy aktív, jó hangulatú estét a Hódtói Sportcsarnokban.

A jövő heti Mozgásban Vásárhely többi programjáról ebben a cikkünkben írtunk:

kosárlabdakosársuliMozgásban VásárhelyVásárhelyvásárhelyi hírek