Alig indult el a Fidesz kampánya, Magyar Péterék máris meghekkelték
A Fidesz új kampányszlogenje alig került nyilvánosságra, máris az ellenzék kezében landolt a hozzá tartozó domain és a védjegyoltalom kérelme. Magyar Péter szerint a „Biztos választás” körüli baklövés nemcsak kínos helyzetet teremtett a kormánypártnak, hanem komoly feszültséget is okozott a Fidesz kampánystábjában.
„A honlaphoz szükséges domaint már lefoglaltuk, és a szocialistáktól átvett fideszes szlogenre védjegyoltalmi kérelmet is benyújtottunk” – írta Facebook-oldalán Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke. Bejegyzése arra reagált, hogy szombaton kiderült: a „Biztos választás” lesz a kormánypártok új kampányszlogenje az áprilisi választásra. A Fidesz a pártkongresszuson indította el hivatalosan a kampányt, ahol a választókerületi jelölteket is bemutatták.
Magyar Péter szerint amikor tudomásukra jutott a Fidesz tervezett szlogenje, azonnal ellenőrizték, hogy a hozzá tartozó domain foglalt-e. Miután kiderült, hogy nem, gyorsan lecsaptak rá: elmondása szerint néhány perc alatt lefoglalták az oldalt, majd saját tartalommal töltötték meg. Hétfői bejegyzésében úgy fogalmazott, az országos visszhangot kiváltó kampánybaklövés után úgy döntöttek, „ha már lúd, legyen kövér”.
Ennek értelmében – tette hozzá – amennyiben a Fidesz a szlogennel ellátott kampánytermékek, például bögrék, sapkák vagy pólók gyártásában gondolkodott, azok értékesítése mostantól közvetve a Tisza Párt kampányát segítené anyagilag.
Magyar Péter állítása szerint a domain lefoglalása komoly belső feszültséget okozott a Fidesz kampánycsapatában: elmondása alapján a vita kiabálásig fajult, és többen Orbán Balázs helyett Rogán Antal visszatérését sürgetik a kampányfőnöki posztra.
A biztosvalasztas.hu oldalon jelenleg az olvasható, hogy a „Fidesz csak Mészáros Lőrincnek, Tiborcz Istvánnak, Matolcsy Györgynek és a korrupt, orbáni oligarcháknak biztos választás”. A fekete-fehér-sárga összeállításban többek között Orbán Viktor, Rogán Antal, Lázár János, Mészáros Lőrinc, valamint Orbán Ráhel és Tiborcz István is látható. Az oldal alján kérdőív kapott helyet, míg egy zöld kiemelésben a Tisza Párt szavazásra buzdító üzenete szerepel.
A hétvégi Fidesz-kongresszussal kapcsolatban a helyi Fidesz-médiában is érdekességre bukkantunk, sikerült a rendezvény beharangozóját egy FIDESZ KONGRESSZUS 2023 hátterű fotóval illusztrálniuk. Ez különösen a közösségi médiában lehetett zavaró az olvasók számára, ahol a képek sokkal hangsulyosabbak, mint a szöveg.


Hozzászólások lezárva.