Algyői kerékpártolvajt keresnek a rendőrök

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy férfi azonosításában, aki kerékpárt lopott el egy vasútállomás mellett lévő tárolóból Algyőn.

A Szegedi Rendőrkapitányság lopás vétségének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A feljelentés szerint az elkövető 2025. szeptember 3-án 18.15 és 20.20 óra között Algyőn, a Vasút utca mellett lévő tárolóból egy piros-fehér színű, MTB típusú kerékpárt tulajdonított el – olvasható a police.hu-n.

A rendőrség kéri, hogy aki a képeken látható férfit felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Szegedi Rendőrkapitányságon (Szeged, Moszkvai krt. 12-18.). A névtelenség megőrzése mellett telefonon bejelentés tehető a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjában a 06-62/562-400-as hívószámon, vagy az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, illetve a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!