Algyő polgármestere sajnálja a katonákat, hogy parancsra náluk bohóckodnak

Nagyon sajnálom a katonákat, akik parancsra itt bohóckodak úgy, hogy esélyük se mutatkozna, ha tényleg komolyba veszélybe kerülnének ezek a létesítmények – fogalmazott Molnár Áron a Magyar Hangnak annak kapcsán, hogy egy algyői energetikai létesítménynél járőröznek a magyar honvédek.

A hódmezővásárhelyi katonák március elseje óta Algyőn is járőröznek ugyanis a kormány a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítéséről döntött. Molnár Áron szerint az, hogy Algyőn kell lenniük biodíszletként nekik is megalázó és mindenkinek, aki ebben valamilyen szinten részt kell, hogy vegyen.

Nettó hazaárulásnak tartom ezt a fajta riogatást. A kormány most már nyíltan a saját lakosait félemlíti meg

– jelentette ki az algyői polgármester a lapnak.

Molnár hozzátette, őt, mint településvezetőt, – aki nem mellesleg a védelmi bizottság elnöke, – a honvédség vagy a szakminisztérium sem kereste meg, nem értesítette arról, hogy egy, a közigazgatási területükön lévő cégnél katonai jelenlétre kell számítani. Közel egy héttel a katonák érkezése után kapott egy e-mailt arról, hogy jönnek.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!