A Városháza előtt fognak tiltakozni az elektrolitgyár ellen Szolnokon

Június 18-án szerdán délután a Városháza elé vonulnak a szolnoki civilek, hogy átadják az elektrolitgyár elleni tiltakozó petíciójukat. Az eseményt az aHang helyi csoportja, a szolnoki aPont szervezi, akik szerint ideje, hogy döntéshozók végre érdemben bevonják a lakosságot ebben az ügyben.
Györfi Mihály, Szolnok polgámestere mellett Szalay Ferencnek, Szolnok és térsége fejlődéséért felelős miniszteri biztosnak és Kállai Mária országgyűlési képviselőnek is átadja június 18-án a szolnoki aPont azt a petíciót, amelyben több mint 4 ezer helyi lakos tiltakozik az elektrolitgyár építése ellen. Az átadás és a demonstráció jövő szerdán 16.30-kor kezdődik a Polgármesteri Hivatal előtt. A polgármester jelezte, hogy elmegy az eseményre, átveszi a petíciót, Szalay Ferenc, és Kállai Mária egyelőre nem is reagált a meghívásra.
Az aHang és a helyi csoportja által szervezett eseményen felszólalnak majd szakemberek, civil szervezetek képviselői és közvetlen érintettek is. A szolnoki aPont a petíció mellett levélküldő kampányt is indítottak, mellyel lehetőség nyílt a KunLunChem vezetőségét közvetlenül megszólítani: ne jöjjenek ide. Ezzel is több százan éltek már.
Az elektrolitgyár építése ellen indult petíció itt érhető el.
Hozzászólások lezárva.