A tiltás ellenére sokan mennek le a Téglagyári tavak zátonyaira

A tavaszi vonulás beindulásával, a Téglagyári tanösvény sekély tava is lassan megtelik élettel – írja friss bejegyzésében a Vásárhelyi Természetvédelmi Egyesület. Sajnos nem mindenki tartja be a szabályokat.

Ismét megjelentek a fokozottan védett gulipánok, gólyatöcsök és piroslábú cankók, melyek közül jó eséllyel költeni is marad néhány pár. Mellettük messzi északon költő vándorok – különféle cankófajok – egyedei is meg- megpihennek a területen, ezzel tovább gazdagítva a fajösszetételt.

A madarak védelme érdekében, a látogatók tájékoztatása miatt figyelemfelhívó táblákat helyeztek ki a kiemelt tóegység körül a korábbi években. Sajnos azonban folyamatosan azt tapasztalják, hogy a számtalan figyelemfelhívás ellenére sokan még így is besétálnak a tavak zátonyaira, ezzel akaratlanul is veszélybe sodorva a vonulás zavartalanságát és a költések sikerét.

Az egyesület arra kér minden kilátogatót, hogy kellő odafigyeléssel használják a költési idő alatt a területet, és próbálják egy kicsit magukénak is érezni a terület természeti kincseit, ugyanis ez közös vásárhelyi érdek.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!