A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője feljelentette az ELTE oktatóját

Kettő, a kontextusából kiragadott mondatra hivatkozva feljelentést tesz az újságírókat fenyegető politológus az ELTE jogi karának oktatója ellen, mert az veszélyt jelent Magyarország szuverenitására.

„Magyarország alkotmányos rendjének védelme minden magyar állampolgár és politikai szervezet kötelessége, ez a szuverenitásunk alapja. Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke feljelentést tesz az alkotmányos rendet veszélyeztető Fleck Zoltán ellen, aki a Tisza Párt rendezvényén nyíltan hangoztatta, hogy »forradalomra van szükség, nem kormányváltásra«, valamint hogy »akár zsarolással és fenyegetéssel is nyomást kellene gyakorolni a köztársasági elnökre a kormányalakítás érdekében«” – tette közzé egy Facebook-posztban a Szuverenitásvédelmi Hivatal.

Fleck Zoltán, az ELTE jogi karának oktatója még júniusban, egy Tisza-szigetes kerekasztal-beszélgetésen beszélt arról, hogy ha a Tisza Párt győz a 2026-os választáson, a köztársasági elnöknek akkor is jogában áll a vesztes párt vezetőjét megbízni a kormányalakítással, de a parlament nem fogja megszavazni a miniszterelnököt, viszont akár fel is oszlathatja a parlamentet és új választásokat írhat ki. Majd úgy fogalmazott, hogy akár zsarolással és fenyegetéssel is nyomást kellene gyakorolni a köztársasági elnökre a kormányalakítás érdekében.

Lánczi Tamás szerint Fleck Zoltán ezen az eseményen mondta azt, hogy „forradalomra van szükség, nem kormányváltásra”, amiért most, egy hónappal később feljelenti őt.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!