A szülőket is felkérték a Corvin diákbálján – videón a nyitótáncok

Tizennyolc pár, azaz harminchat diák keringőjében és rock and rolljában gyönyörködhettek a szombat esti Corvin-bál résztvevői. A diákok végül a szüleiket is megpörgették a Fekete Sas báltermének parkettáján.

A Corvin Mátyás Technikum tavaly még az Eötvös József Technikummal közösen tartotta hagyományos, évtizedes múltra visszatekintő diákbálját, most azonban külön rendezte meg, szombat este a Fekete Sas báltermében. A résztvevők így nem küzdöttek a zsúfoltság kellemetlenségével, zavartalanul nézhették és akadálytalanul láthatták is a nyitótáncos párokat, akik a délutáni főpróba után este héttől, majd tizenegytől is bemutatták, hogyan sajátították el Baranyi Anett tánctanár irányítása alatt a keringő és a rock and roll koreográfiáját.

– Október óta zajlottak a táncpróbák, de nekem már szeptemberben megvolt a báli ruhám, amelyet a párom édesanyjától kaptam – árulta el a Corvinban vendéglátóipari szaktechnikusnak tanuló Tóth Alexandra, aki a való életben is párjának számító Tóth Gergővel lépett a táncparkettre. Azt mondta, hogy a ’90-es éveket idéző rock and roll elsajátítása jelentette számára a legnagyobb kihívást, ami a többiek számára is hasonló nehézséget okozott, de a bálra már mindenkinek nagyon szépen ment. – Nekem ez nagyon nagy élményt jelent, hiszen ez az első bálom, a legkülönlegesebb nap, amelyre össze kellett szednie magát az embernek – tette hozzá a Békéscsabán élő és tanuló párja, Gergő, aki azt is elmondta, hogy tanárai lehetővé tették számára, hogy a próbákra el tudjon jönni Vásárhelyre.

Nem ő volt az egyetlen fiú, aki nem corvinos diák, illetve olyan, aki korábban itt végzett és szombaton újra nyitótáncos volt. Ennek okáról is hallottunk: sok corvinos fiú – a kapacitálás ellenére – sem akarta megmutatni tánctudását, így a lányok ismerőseiket, párjukat vagy barátaikat kérték fel táncpartnernek.

– Ebben az évben sokkal jobban ment a tánc, ugyanis kevesebben vagyunk, mint tavaly, így jobban elfértünk – erősítette meg az iskolavezetés, a bállal kapcsolatos döntését a gépjármű-mechatronikai technikusként tavaly már végzett Nagy Csanád Iván, aki visszatérő táncos, hiszen tavaly volt az első diákbálja. – Ugyanolyan jó a hangulat, mint az előző esztendőben volt. Igaz, a táncpróbák sok időmet elvették, de nagy élményt jelentettek – mondta, hozzátéve, hogy párjának nem volt táncpartnere, ezért hívták meg őt.

– Sokat készültem erre az alkalomra, és sokat is izgultam az utóbbi napokban, hogy hogyan fog sikerülni. A báli ruha beszerzése, a smink és a frizura elkészítése is sok idegeskedéssel járt, és mindez rengeteg időbe telik – mondta Csanád táncpartnere, a turisztika–vendéglátás szakos Szanyi Barbara, aki sorolta is: a lányok báli felszereléséhez a báli ruha mellett harisnya, cipő, műköröm, fodrász és természetesen smink is szükséges. – Most már nem vagyok annyira ideges, mint amennyire azt hittem, hogy leszek. Nekem a keringő okozta a legnagyobb izgalmat, hiszen évek óta én tanítom a kilencedikeseknek a keringőt, és most beleéltem magam abba, amikor még én voltam akkora, mint most ők – tette hozzá.

A tánctanulás nehézsége és az idegeskedés egyáltalán nem látszott meg a párokon, akik a bál nyitányaként ajándékkal kedveskedtek az iskolavezetésnek és osztályfőnökeiknek.

– A gyerekeknek konkrét elképzeléseik voltak, így bár elfogadták a javaslataimat, végül mindent úgy formáltunk, hogy számukra legyen tökéletes. Nagyon örültem, hogy eleve ötletekkel érkeztek, határozottak voltak, és tetszett, hogy amit javasoltam, azt elfogadták. Így egy nagyon szép Csillagfény keringőt és egy rock and rollt táncolnak. Mindkét stílus abszolút passzol hozzájuk, nagyon elégedettek vagyunk velük, és örömmel néztem végig a főpróbát is. Úgy gondolom, hogy hozzáállásukkal, kiállásukkal és a gyakorlással valóban odatették magukat, ennek köszönhetően pedig szép, látványos koreográfiák születtek – árulta el a nyitótáncokat betanító és megkoreografáló Baranyi Anett tánctanárnő. – Ez a két tánc teljesen eltér egymástól: az egyik akrobatikusabb, a másik kevésbé az. Mégis sikerült jól összeilleszteni őket – meglátjuk majd, mit mond a közönség. A diákoknak is ez volt a kérdésük: hogyan tudjuk a rock and rollt ehhez a gyönyörű, hófehér menyasszonyi ruhához párosítani? A megoldás az lett, hogy olyan elemeket tanítottam nekik, amelyek illenek a ruhához, és a zenét is úgy választottam, hogy egy kicsit lassabb ritmusú legyen, így könnyebben tudtak rá mozogni – tette hozzá.

– Mi itt az iskolában hiszünk abban, hogy nemcsak értékes tudást és jó szakmát kell adnunk a diákoknak, hanem lehetőleg minél több pozitív élményt is. Nem is tudom, mi lehetne ennél pozitívabb, mint az, hogy az iskola vége felé egy ilyen gyönyörű teremben rendezzük meg a bált. Úgy gondolom, hogy ebben az országban nagyon sok diák örülne annak, ha ilyen körülmények között táncolhatna, hiszen valóban maradandó élményt tudunk adni nekik és a szülőknek egyaránt. Ezt az élményt azonban nem tudtuk volna megadni a diákoknak, ha a szülők nem támogatják gyermekeiket – mondta megnyitójában Cseri Tamás, a Corvin igazgatója, megköszönve a szülők támogatását, valamint valamennyi kollégája és minden segítő közreműködését, aki részt vett a rendezvény megszervezésében.

A diákok nagy sikert aratva mutatták be, hogyan járják a keringőt és a rock and rollt. A nyitótáncot követően pedig maguk is a táncparkettre hívták szüleiket, hogy megforgassák őket a bálban.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!