A postán gyakorlatoztak a vásárhelyi tűzoltók

Ma délelőtt még a vásárhelyi tűzoltóság létrás kocsija is a nagyposta elé gördült. Szerencsére azonban csak helyismereti gyakorlatot tartottak.

Szép számú járókelő csodálkozott rá a Hódi Pál utcára több autóval, köztük a létrás kocsival érkező tűzoltókra, akik közül néhányan még légzőkészüléket is a hátukra vettek, és így mentek be a Kossuth tér és a Hódi Pál utca sarkán álló nagypostára.

A lánglovagok már a helyszínen megnyugtatták az érdeklődőket, hogy nem tűzhöz vagy más bajhoz érkeztek. Molnár Krisztina, a Katasztrófavédelem megyei szóvivője érdeklődésünkre elmondta, hogy a tűzoltók a szokásos helyismereti gyakorlatukat végezték, vagyis a posta épületét ismerték meg, hogy egy esetleges baj esetén ne egy ismeretlen beosztású épületben kelljen tájékozódniuk.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!