A nyáron Szegeden végzett orvos is felszólalt a Tisza Párt egészségügyi konferenciáján
Több száz résztvevővel ma Vácott tartott egészségügyi konferenciát a Tisza Párt. Az eseményen számos orvos szólalt fel, többek között dr. Kincse Csongor, aki idén nyáron a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karának orvosdoktor-avatásán mondott egy nem kis meglepetést okozó beszédet.
Magyar Péter, a párt elnöke, EP-képviselő oldalán azt írta, a leendő Tisza-kormány évente minimum 500 milliárd forinttal növeli az állami egészségügyre fordított költségvetési forrásokat; fejlesztik az ellátórendszert, létrehoznak 7 régiós szuperkórházat. Javítják a nővér-orvos arányt, hogy több ápoló segíthesse a betegek gyógyulását és bérrendezést valósítanak meg a nem orvosi munkakörökben is.
Továbbá 2027 végére a várólistákat maximum hat hónaposra rövidítik; minden egészségügyi intézményben kiemelt figyelmet fordítanak a tisztaságra, a fertőtlenítésre; önálló Egészségügyi Minisztériumot hoznak létre, együttműködnek a szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel; fejlesztik a digitális egészségügyet.
Dr. Hegedűs Zsolt ortopéd sebész főorvos, csípő- és térdprotézis-specialista fogja vezetni az Egészségügyi Minisztériumot, amely 16 év után lenne újra Magyarországon. A Tisza egészségügyi konferenciáján a következő szakemberek szólaltak fel:
- Dr. Porpáczy Krisztina: több mint húsz éves tapasztalattal rendelkező háziorvos, aki a gyermek- és felnőttellátás mellett aktívan részt vesz az alapellátás fejlesztésében, prevenciós programokban és közösségi egészségügyi kezdeményezésekben.
- Dr. Gilly Gyula: orvos, egészségügyi szakmenedzser (MSc). Egészségügyi rendszervezési szakember. A Budapest 2023 Atlétikai Világbajnokság orvos- és antidopping-igazgatójaként a rendezvény teljes egészségügyi és közegészségügyi biztosítását tervezte, szervezte és felügyelte.
- Dr. Schiszler István: orvos, MBA, egészségügyi informatikai és ellátásszervezési szakember. Nevéhez fűződik az Operatív Törzs járványkezelését támogató vezetői információs rendszer tervezése és bevezetése.
- Dr. Túri Péter: baleseti sebész, kézsebész szakorvos, nemzetközi hírű légimentési szakember, entrepreneur.
- Dr. Nemes Balázs Áron: sebész, transzplantációs szakember, igazságügyi orvosszakértő és egészségügyi menedzser. 1993 óta egyetemi oktató, két magyar egyetemen is dolgozott, jelenleg tanszékvezető docens.
- Dr. Kincse Csongor: a Szegedi Tudományegyetemen 2025 júniusában szerzett általános orvosi diplomát. Tanulmányai során az Egyesült Államokban is tapasztalatokkal gazdagodott, és a Tudományos Diákkörök Kárpát-medencei Konferenciája kutatásával II. díjat nyert. Jelenleg a Bajai Szent Rókus Kórházban dolgozik szülész-nőgyógyász rezidensként. A diplomaosztón elmondott bátor, kritikus beszéde országosan ismert lett.
- Dr. Lovász György: nemzetközileg elismert ortopéd szakorvos, több mint 40 év tapasztalattal. Csípő- és térdprotézisek, valamint kéz-, csukló-, láb- és boka-sebészet specialistája.
- Dr. Mágori Krisztina: igazságügyi orvosszakértő, igazságügyi közvetítő, igazságügyi orvostan és egészségbiztosítás szakorvos.
- Hackl Krisztián: egészségügyi menedzser, közgazdász, közbeszerzési és egészséggazdaságtani szakértő.
- Berkes György: gazdasági szakember, több mint 20 év operatív vezetői, értékesítési, kereskedelmi, ügyfélkapcsolati, műszaki üzemeltetési és beruházási területen szerzett tapasztalattal rendelkezik.
- Bicskei László: több mint tizenöt éve foglalkozik biotechnológiával, gyógyszerfejlesztéssel és mesterséges intelligenciával.
- Barth Anita: ápolástudományi kutató és egyetemi oktató. 2018 óta a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar nyíregyházi campusának adjunktusa.
- Vitrai József: népegészségügyi szakember, tudományos munkatárs a Széchenyi István Egyetemen, PhD témavezető a Pécsi Tudományegyetemen, a Multidiszciplináris Egészség és Jóllét folyóirat alapító főszerkesztője.

Hozzászólások lezárva.