A madárvonulás titkaival ismerkedtek a nagymágocsi diákok
A madárvonulásról tartott előadást január 21-én a nagymágocsi Hunyadi János Általános Iskolában a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa. A diákok igazán érdeklődő, aktív hallgatóságnak bizonyultak – számolt be róla ma a nemzeti park.
A diavetítéssel egybekötött előadást összesen 43, harmadik és negyedik osztályos kisdiák hallgatta meg. Pontosabban nemcsak hallgatták, hanem kérdéseikkel, sőt saját tapasztalataik, élményeik elmondásával nagyon is aktívan részt vettek benne.
Az előadás fő témája a madárvonulás volt, de a bevezetőben szót ejtettünk arról, hogy a madarakon kívül más állatok is vállalkoznak rövidebb-hosszabb vándorutakra. Beszélgettek arról, milyen madárfajokat ismernek a gyerekek, közülük melyek maradnak velünk egész évben, melyek vonulnak el télire, illetve milyen fajok vendégeskednek nálunk a hideg évszakban.
Zárásként még külön szót ejtettünk a darvakról, mivel a kardoskúti Fehér-tó az egyik tradicionális megállóhelye ezeknek a madaraknak. Mint kiderült, erről a gyerekek jó része már tudott, s más kérdésekben is nagyon tájékozottak és érdeklődőek voltak.

Hozzászólások lezárva.