A kormány korlátozná az anyakönyvezhető keresztneveket is
Kedden volt az anyakönyvezhető utónevekkel kapcsolatos törvények módosításáról szóló javaslat általános vitája az Országgyűlésben. A Kósa Lajos által beadott javaslat szerint többek között az idegen nyelvi eredetű utóneveknek a magyarban meglevő, már meghonosodott megfelelői szerepelhetnek az utónévjegyzékben.
A javaslat célja, hogy a magyar utónévjegyzék jelentőségét megerősítve, az a továbbiakban ne a Nyelvtudományi Kutatóközpont honlapján kerüljön közzétételre, hanem a kultúráért felelős miniszter rendelete rögzítse. Az utónévjegyzék összeállítása – az utónévjegyzékben nem szereplő utónév utónévjegyzékbe való felvétele, valamint az utónévjegyzék felülvizsgálata – során a magyar utónévkincs megőrzése, „a nemzeti identitás és összetartozás erősítése érdekében, kulturális hagyományaink
figyelembevétele” mellett alkalmazandó elvek a következők:
- Utónevet minden esetben a használt köznyelvi kiejtésének megfelelően, a magyar helyesírás szabályai szerint lehet szerepeltetni az utónévjegyzékben.
- Ősi magyarnak tartott utónevek csak akkor szerepelhetnek az utónévjegyzékben, ha hiteles, írott források alapján tudományosan bizonyítható, hogy a nevet a középkorban személynévként használták. E nevek esetében nem mindig a mai betűk szerinti hangzást kell figyelembe venni, hanem a hangtörténeti alapon biztos vagy valószínűsíthető olvasat szerinti hangzást.
- Írói fantázianevek esetén elismert, maradandó értéket képviselő klasszikus vagy mai, széles körben ismert, elsősorban magyar nyelvű irodalmi, művészeti alkotásokban szereplő név szerepelhet az utónévjegyzékben, feltéve, hogy a név a magyar vagy az európai névkultúra valamelyik típusát képviseli.
- Idegen nyelvi eredetű utóneveknek a magyarban meglevő, már meghonosodott megfelelői szerepelhetnek az utónévjegyzékben.
- Kizárólag olyan utónév szerepelhet az utónévjegyzékben, amely nem hátrányos a viselőjére, illetve amely hangzásában, jelentésében a gyermek személyiségfejlődésére nézve a későbbiekben nem lehet káros.
A vita során az MTI beszámolója szerint támogatandónak nevezte a javaslatot Hegedüs Andrea (DK), Juhász Hajnalka (KDNP) pedig arról beszélt, a mókásnak tűnő nevek megnehezíthetik a gyermekek életét. Novák Előd (Mi Hazánk) elkésettnek tartotta a törvénymódosítást. Hozzátette, hogy eközben a Mi Hazánk támogatja, hogy a hatósági jogkört vegyék el a Nyelvtudományi Kutatóközponttól.
Kósa Lajos (Fidesz) zárszavában örömtelinek nevezte, hogy minden felszólaló támogatta a javaslatot, ami szerinte „nem rossz a mai politikai viszonyok mellett”.

Hozzászólások lezárva.