A fenyegetések és a lejáratások miatt némileg változik a Tiszás jelöltek bemutatása
Az utóbbi napokban és hetekben világossá vált, hogy még komolyabban kell vennünk a vesztét érző, aljas orbáni hatalom fenyegetéseit és a várható embertelen és határokat nem ismerő lejáratásait – fogalmazott oldalán Magyar Péter és bejelentette, hogy valamelyest változik a képviselőjelöltjeik megismertetése.
A Tisza Párt elnöke azt írta, az elnökségük már korábban egyértelművé tette, hogy egyszerre fogják bejelenteni az összes egyéni választókerületben azt a 3-3 jelöltet, akiket a Tisza közössége és az adott választókerület lakosságának bizalmába ajánlanak. Ezen a döntésükön nem változtatnak, viszont látták, milyen aljas módon akarták tönkretenni alig 24 óra alatt Forsthoffer Ágnest és családját; vagy mi történt azzal a mentős vezetővel, aki szalonnasütés közben felvett egy, a hatalomnak nem tetsző pólót. Valamint mi történt a niklai óvoda vezetőjével, miután átvette tőlük a szegény sorsú gyerekeknek szánt ajándékokat és sajnos azt is, hogy mit tett a hatalom hódmezővásárhelyi propagandája a város rendőrkapitányával.
Az elmúlt hetekben azt is megtapasztalták, hogy ellenfelük képes a csillagokat is lehazudni az égről, ha úgy érzik, hogy ezzel megnehezíthetik a Tisza további áradását. Képesek az adócsökkentésre azt hazudni, hogy adóemelés, vagy épp a nyugdíjemelésre azt, hogy az csökkentés. A fentieket figyelembe véve, az elnökség és a Tisza operatív vezetése úgy döntött, hogy a következő hetek minden emberi erőforrásunkat a Nemzet Hangja szavazásra és az utcai jelenlétre, valamint a TISZA Szigetek és a több tízezres önkéntes hálózatunk bővítésére és a TISZA Világ applikáció minél szélesebb rétegekhez való eljuttatására fordítjuk.
Egyben a leendő jelöltjeink személyes védelme és a családjaik biztonsága érdekében, a jelöltállítás módját és véghatáridejét megtartva, a kiválasztási folyamat nyilvánosság előtt zajló részét jelentősen lerövidítjük és csak november elején indítjuk el
– jelentette be Magyar Péter. A jövő vezetői pályázatra jelentkezők addig is dolgozni fognak: ajtóról ajtóra járva bizonyíthatják rátermettségüket.
A Tisza elnöke felhívta rá a figyelmet, valójában a Fidesznél sincsenek bejelentett képviselőjelöltek, pedig ott egyszemélyi döntés lesz mindenről és mindenkiről.

Hozzászólások lezárva.