A DK mind a 106 körzetben indít jelöltet
Magyar Péter felemelkedéséig a Demokratikus Koalíció stabilan azt az álláspontot képviselte, hogy az ellenzéki pártoknak a legerősebb kihívó mögött kell felsorakozniuk. Ezzel kapcsolatos következetességüket 2022-ben már megmutatták.
„A DK mind a 106 körzetben indít jelölteket, mert tudjuk, hogy van sokszázezer olyan ember, aki kormányváltást akar, de sosem fog egy jobboldali pártra szavazni” – a párt elnöke, aki immár nem Gyurcsány Ferenc.
Dobrev Klára szerint a baloldaliaknak és liberálisoknak is szüksége van politikai képviseletre. Posztjában azt mondta, garanciát adna nekik, hogy ő foggal-körömmel fog harcolni az általuk képviselt értékrendért.
A Momentum június elején döntötte el, hogy a „kormányváltás elősegítése érdekében” nem indul el a jövő évi országgyűlési választáson. A Kutyapárt tavasszal arról határozott, hogy önállóan indulnak 2026-ban, de nem lesz 106 jelöltjük. DK egyelőre stabilan kitart amellett hogy az országnak szüksége van rájuk, bár a kecskeméti képviselőjelöltjük nemrég lépett vissza, mivel elmondása szerint „nem akar a rendszerváltás útjába állni”. A Márki-Zay Péter vezette MMN elsőként jelentette be, hogy nem fog elindulni a választásokon.

Hozzászólások lezárva.