A dél-alföldi természetvédelem atyjára emlékeztek

Sterbetz Istvánnak Hódmezővásárhely is sokat köszönhet, hiszen az ő érdeme volt, hogy védett területté nyilvánították a Mártélyi Tájvédelmi Körzetet, Fehértót és Sasért is. A nemzetközi hírű ornitológus munkásságát egykori munkatársa, Lelkes István történetein keresztül ismerhették meg április 23-án az érdeklődők a Városháza dísztermében. Az Élő Vásárhelyi Emlékezet elnevezésű programsorozat azért jött létre, hogy a figyelem középpontjába kerüljenek azok, akik hozzátettek a város fejlődéséhez, értékéhez.
A szomszédban, Nagyszénáson született Sterbetz István még szegedi főiskolás korában fedezte fel az itteni táj szépségét és értékét. Amikor kifogtak a Tiszából egy kis kócsagot, tudta, hogy még többnek is kell lennie, ezért addig ment, míg igaza lett és egy hatalmas telepet talált, 163 pár egyeddel – elevenítette fel a múltat az egykori munkatárs, Lelkes István.
„Sterbetz István tudta, hogy ezt azonnal védetté kell tenni, ám 1948-ban ez nem volt ilyen egyszerű. Akkor még az ilyen dolgok nagyon nehezen mentek. Erre cselhez folyamodott, egy vásárhelyi címfestővel titoktartás mellett festetett táblákat, hogy természetvédelmi terület és ezeket egy éjjel kirakta a Sasér bejáraihoz. Odaértek az erdőirtók és nem vizsgálta senki, elhitték, hogy az, ami, így megmaradt ez az egész” – emlékezett vissza a festőművész munkatárs.
A Sasér mellett szintén Sterbetz István érdeme volt az is, hogy a Mártélyi Tájvédelmi Körzet és az egykor Vásárhelyhez tartozó, a vízi madarak fontos gyülekezőhelye, Fehértó is védett területté válhatott. A túzok megmentésére szakosodott ornitológus Gallyasi Miklóssal is jó barátságot ápolt, sőt, későbbi feleségét is az itteni múzeumban ismerte meg. A családot a városháza dísztermében a néhai lánya képviselte.
„Újító volt sok szempontból, mi láttuk, hogy ő mást, másképpen akar dolgokat tenni a természet szolgálatában, hogy stílszerű legyek. Voltak természetesen akadályok, de azokat mindig úgy lépte át, hogy a jövő felé tekintett” – fogalmazott Sterbetz Katalin.
Sterbetz István értett a fényképezéshez és szépírói munkát is végzett. Így született meg A természet szolgálatában című könyve is. A most induló, Élő Vásárhelyi Emlékezet című rendezvénysorozat az ő életét bemutató előadással kezdődött el. Ahogy Gyöngyösi Ferenc alpolgármestertől megtudtuk:
„A Vásárhelyi Népzenetanoda Egyesület és az önkormányzat közösen hívta életre ezt Élő Vásárhelyi Emlékezet című kulturális programsorozatot. Előadásokkal próbálunk emlékezni általában kerek évfordulókon olyan, jeles vásárhelyi születésű, vagy Vásárhelyen jeles munkát végző, Vásárhely értékét gyarapító emberekről, akik meghatározták ennek a városnak a karakterét, jövőjét.”
Sterbetz István születésének tavaly volt a 100. évfordulója, míg a Magyar Madártani Intézet, ahol ő 20 évig is dolgozott, idén ünnepli 50 éves fennállását.
Hozzászólások lezárva.