A Belvárosi Olvasókör nyerte a Csúcsi Olvasókör farsangi vetélkedőt
A Csúcsi Olvasókör vasárnap rendezett farsangi vetélkedőjén tíz, négyfős csapat mérkőzött meg egymással.
Az indulók – a Szomszédok (Volánosok), a Játékos Kedvűek, a Mártélyi Olvasókör, a Csúcsi Olvasókör, a Szépkorúak, a Szabadság Olvasókör, a Hód-Barátság, a Belvárosi Olvasókör, az Egészségügyi Klub és a Sóshalmi Olvasókör csapata – számára a Galambos Kornélné által összeállított, tíz különböző nehézségű műveltségi feladatsort kellett megoldani.
A zsűri tagjai Kissné Urgyán Mária, a Nyugdíjas Szövetség elnöke, Szóró Ilona, az Olvasókörök Szövetségének alelnöke és Berényi Károly alpolgármester voltak.

Az eredmények:
1. Belvárosi Olvasókör
2. Szabadság Olvasókör
3. Játékos Kedvűek
Minden részt vevő csapat díszes emléklapot kapott, a dobogós helyezést elérők pedig egy-egy, ma divatos, gravírozott üvegplakettet vehettek át jutalmul. A finom fánkot a rendezvény végén a Csúcsi Olvasókör biztosította.
Berényi Károly alpolgármester, a zsűri tagja Facebook-posztjában – többek között – azt írta: „A csapatok tagjai között számos kedves ismerőst fedezhettem fel, akik rendszeres résztvevői az olvasókörök különböző műveltségi vetélkedőinek. Az elmúlt években a Mátyás utcai Olvasókör hasonló rendezvényein már számtalanszor találkozhattam velük, szintén zsűrielnökként.”

Hozzászólások lezárva.