90 éves lett Mindszent rendszerváltás utáni első polgármestere

Kilencvenedik születésnapját ünnepli Bereczki András, Mindszent egykori polgármestere. Az ünnepeltet Gémes László jelenlegi polgármester köszöntette.
Bereczki András nagyon készült arra a napra, amikor meglátogatták: saját kézzel írt életútját olvasta fel a vendégeinek, melyet a Mindszenti Hírek következő lapszámában közölnek.
Az előző kerek születésnap idején, 85 évesen az önkormányzati lapban szintén köszöntötték. Azt írták: Bereczki András 1957-ben kezdett dolgozni a Nagyközségi Tanácsnál. Volt hat évig VB titkár, egy évig tanácselnök, majd polgármester. A Polgármesteri Hivatalból 1994-ben ment nyugdíjba.
A település várossá nyilvánításának elindítása is a nevéhez fűződik, melynek megvalósulása után könnyebb volt ügyeket intézni az akkori Tanácsnál, és nagyobb állami támogatást kapott Mindszent. Az emberek büszkék voltak arra, hogy városi emberek lettek. Erre az időszakra esett a gázvezetés, sőt a sportcsarnok építése is ekkor történt. Több mint 6-7 km út aszfaltozása valósult meg lakossági összefogással.
Hozzászólások lezárva.