315 diákkal kezdte meg a tanévet a Liszt iskola
A Szent István-templomban hétfő reggel Magyar Andrea, a Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolájának igazgatója nyitotta meg a 2025/2026-os tanévet. Az iskola ebben az évben Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István Ezeregy éjszaka című musicaljét állítja színpadra.
Az 1.b osztályos Czibere Máté mondta el Donkó László: Elsős leszek című versét a tanévnyitón, amelyet hétfőn reggel tartottak a Szent István-templomban.
– Célunk, hogy olyan biztonságos és inspiráló közösséget teremtsünk, ahol diákjaink kibontakoztathatják egyéniségüket és kreativitásukat – hangsúlyozta köszöntőjében Magyar Andrea. Hozzátette: az iskola művészeti jellegét nemcsak a képzések erősítik, hanem az is, hogy ismét színházi produkcióra készülnek, mégpedig az Ezeregy éjszaka című musical bemutatására. Emellett megújul a tavaly díjat is elnyert Liszt Média. Az igazgató külön is köszöntötte a két első osztály diákjait, akik az ötödikesektől füzetet és ceruzát kaptak ajándékba.
Mázás Orsolya, vagyis Marianna nővér, hitéleti igazgatóhelyettes és fenntartói referens köszöntőjében előbb saját iskolakezdési élményeit idézte fel, majd kiemelte: az iskolaidő keretet ad mindennapjainknak, meghatározza életünk nagy részét. – Az iskola az a hely, ahol kapcsolódhatunk egymáshoz, ahol újabb élményekkel, tapasztalatokkal és tudással gazdagodhatunk. A kapcsolatok szorosan hozzátartoznak az emberhez, ahogy Jézus is kapcsolódott tanítványaihoz, az utca emberéhez és a mennyei Atyához – fogalmazott. Az elsősökhöz fordulva hangsúlyozta: immár ők is a nagy közösség, az iskola közösségének részei lettek. – Kívánom, hogy szüleitekkel együtt ti is megtapasztaljátok, milyen lisztes diáknak és szülőnek lenni, és milyen érzés egy olyan erős közösségi hálóhoz tartozni, amelyben egymáshoz és a Jóistenhez is tudunk kapcsolódni.
Antal Imre atya arról beszélt, hogy bár a tanszerek beszerzése az iskolakezdés része, a legfontosabb mégis maga az ember. – Nem az számít, mi van a táskánkban, milyen szép felszerelésünk van, hanem az, hogy mindezt hogyan tudjuk fejlődésünk szolgálatába állítani. A legfontosabb mégis az, mit viszünk a szívünkben az iskolába. Azért indulunk oda, hogy mindazt, ami a szívünkben van, fejleszteni tudjuk, és egyre értékesebb emberekké váljunk – mondta. – Egy évvel ezelőtt én is nagyon izgultam, mert elsős voltam – utalt arra, hogy akkor került a vásárhelyi plébániákra. – Nagyon sajnálom, hogy nem buktam meg, mert olyan jó volt elsősnek lenni. De mivel mondták, hogy másodikos lehetek, mostantól az vagyok. Biztatom a harmadikosokat és a nyolcadikosokat is, hogy figyeljenek a kisebbekre. Mert nem attól vagyunk nagyok, hogy sokat tudunk, hanem attól, hogy oda tudunk figyelni a nálunk kisebbekre – hívta fel a gyerekek figyelmét. Hozzátette: a legnehezebb munka az ember formálása, a jellem nevelése. Azt kívánta, hogy az iskola ezt a célt is szolgálja.
A 2025/2026-os tanév 181 munkanapból áll, és 2026. június 19-ig tart.

Hozzászólások lezárva.