Zebegény polgármestere nem szeretne tökfaragást október 31-én a templom előtt

Ferenczy Ernő Ervin betiltotta az október 31. délutánjára, Zebegény főterére tervezett tökfaragást, mondván, hogy a Halloween és a ,,,haláltök”, jelentsen az bármit is, idegen Zebegény szellemiségétől, bár erre vonatkozó közvélemény-kutatást. A borítókép illusztráció.

György Réka és Kovács Dóra, a település két új képviselője tervezte a programot, amit nem enged a polgármester, mert véleménye szerint a halottak napja ünnepkörében nem tartható a Halloween napjára időzített, azzal egybekötött közösségi rendezvény Zebegényben.

Arról ír a polgármester, hogy a rendezvény engedély nélkül, egyeztetés nélkül szervezett és meghirdetett esemény volt, amit sem a hivatallal, sem az egyházzal nem egyeztettek. Ő azt mondja, próbált megbeszélést kezdeményezni. Ezek szerint nem járt sikerrel.

Azt az álláspontját is leszögezte a polgármester, hogy szeptemberben sor kerülhetett volna tökfaragásra, ám ezt október 31-én sérelmezi, ahogy írja, Zebegény közössége mindig is csendben, méltósággal, hittel élte meg ezeket a napokat, nem engednek idegen szokásoknak. Ezen a napon, írja, a közösség a temetőben, a virágok és gyertyák között készül az emlékezésre, a templomban pedig szentségimádás éés szentmise lesz. Ehhez kijelentette, hogy Zebegény hagyománytisztelő, keresztény közösség.

Ehhez érdemes hozzátenni, hogy a tökfaragás Magyarországon is évszázados hagyománnyal bír, annyira, hogy például a 11. században az egymással viszálykodó Géza és Salamon királyok idején, amikor Salamon terveket szőtt I. László ellen, a király Visegrád várába záratta Salamont, és az őröknek parancsba adta, hogy éjszaka töklámpásokkal világítsák ki a tornyot, hogy mindig szemmel tarthassák a rabot. A lámpások így a Dunán közlekedő hajósoknak is támpontul szolgáltak. Innen ered az ismert mondás, hogy ,,Fénylik, mint Salamon töke!”

Halloweenhalottak napjatökfaragásZebegény