Visszatér Orbán mellé Havasi Bertalan

Másfél év után lehet ismét a sajtófőnöke. A hivatalos bejelentés ugyan még nem történt meg, de Havasi már arról beszélt, hogy megszületett a megállapodás a leköszönt miniszterelnökkel. A nagy visszatérést Márki-Zay Péter is kommentálta.

Durván másfél év után visszatérhet Havasi Bertalan Orbán Viktor mellé sajtófőnökként. Havasi a Hír TV-nek azt nyilatkozta, hétfőn megállapodtak erről az ex-miniszterelnökkel, bár a kinevezést hivatalosan még nem jelentették be.

Havasi úgy fogalmazott, továbbra is kommunikációs területen szeretne dolgozni, és másnak nem is dolgozna szívesen Orbán Viktoron kívül. Elmondása szerint még néhány adminisztratív ügyet kell lezárnia, utána minél hamarabb munkába állna.

Havasi közel 15 évig dolgozott Orbán közvetlen munkatársaként, 2025 elején távozott a sajtófőnöki posztról. Ezt követően a Miniszterelnöki Kabinetiroda helyettes államtitkára lett.

A neve legutóbb a Magyar Péterrel történt szóváltás miatt került elő. A minisztériumi épület bejárása során zajló vitában szóba került Havasi végkielégítése és az a kólásdoboz is, amelyet Orbán Viktortól származó relikviaként őriz. Nem sokkal később megjelent a Magyar Közlönyben a Havasi felmentéséről szóló döntés.

Havasi később bejelentette, hogy feljelenti Magyar Pétert, mert szerinte jogszerűtlenül küldték ki minisztériumi irodájából. A volt-újdonsült sajtófőnök az RTL-nek arról is beszélt: szerinte a „nemzeti oldal” nem lehet meg Orbán Viktor nélkül.

Havasiról biztosan el lehet mondani néhány jó dolgot. Például azt, hogy féltve őrzi azt a kólásdobozt, amelyből vezére annak idején szürcsölgetett. Ennél jóval nehezebb azonban bármi valóban építő vagy pozitív szakmai dolgot felhozni vele kapcsolatban. A sajtóhoz való hozzáállása kb. ugyanolyan volt, mint Kövér Lászlóé az ellenzéki képviselőkhöz. Ugyanaz a pökhendiség, ugyanaz az arrogáns, lekezelő stílus, amely éveken át valójában nemcsak Kövért és Havasit, hanem úgy unblock az egész fideszes hatalmat jellemezte, és amelynek következménye végül a csúfos bukás lett” – kommentálta Márki-Zay Péter a tényt, hogy Orbán ezek szerint „a Lendvai utcából„, Havasival az oldalán készül „újra meghódítani az országot„.