Vásárhelyi kadétok is vívtak a budapesti körversenyen

A hétvégén a budapesti BOK Csarnok adott otthont a kadétkorú vívók európai körversenyének, ahol az európai mellett ázsiai és afrikai országok tőrözői is pástra léptek. A rekordszámú indulót felvonultató versenyen a vásárhelyi Csomorkány SE több fiatal vívója is fegyvert ragadott: Timár Zsófi, Konyhás Cintia és Pányi Balázs képviselték a kadét korosztályt, míg Spissák Dalma, Timár Bori és Hars Zétény serdülőként indultak el.

Szombaton a fiúk versenyével kezdődött a program. Sajnos Balázs és Zétény nem jutott be az egyenes kieséses szakaszba, így számukra hamar véget ért a megmérettetés.

Délután a lánycsapatok küzdelmeire került sor, ahol a Csomorkány SE két versenyzője, Timár Zsófi és Spissák Dalma a 2-es számú magyar válogatott tagjaként álltak pástra. A több mint ötven csapatot felvonultató mezőnyben először magabiztos győzelmet arattak a görögök felett, majd a legjobb 16 közé jutásért vívott asszóban sajnos vereséget szenvedtek a cseh csapattól, így a 20. helyen zártak.

Vasárnap a közel háromszáz fős mezőnyt felvonultató lány egyéni versenyt rendezték. Dalma és Zsófi bejutottak ugyan a legjobb 128 közé, ám onnan már nem sikerült továbbjutniuk.

Az eredmények:

Fiúk (302 induló):
245. Pányi Balázs
269. Hars Zétény

Lányok (276 induló):
109. Spissák Dalma
125. Timár Zsófi
198. Konyhás Cintia
199. Timár Bori

Lány csapatverseny (52 csapat):
20. Magyarország 2.
(Tagok: Timár Zsófi – Csomorkány SE; Spissák Dalma – Csomorkány SE; Bagosi Borka – Zalaegerszegi Vívó Egylet; Varga Zselyke – Törekvés SE).

Szolnokon, Felnőtt Vidékbajnokságon álltak pástra az egyesület párbajtőrözői. Erős mezőnyben vívtak, ketten tudtak bejutni a legjobb 64-be. Nagyon jó felkészülési lehetőség volt ez a decemberi veterán OB előtt, ahol ismét pástra állnak majd az idősebbek.

Eredmények (75 induló):

59. Kerecsen Gelse

64. Mucsi Balázs

72. Sós Csaba

Csomorkány SEhars zétényHódmezővásárhelyKonyhás Cintiapányi balázsspissák dalmaTimár ZsófiVásárhelyvásárhelyi hírekvívás