Vásárhelyi kábítószert vásárlókat ítéltek el

Hódmezővásárhelyen éveken át kábítószert vásárló csoport tagjait ítélte el jogerősen a Szegedi Járásbíróság hétfőn – közölte az MTI ma. A bíróság az elsőrendű vádlottat csekély mennyiségű kábítószer kereskedelmének és birtoklásának vétségében mondta ki bűnösnek, társai közül négyet csekély mennyiségű kábítószer birtoklásának vétsége, míg egy társukat jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának előkészülete miatt találtak bűnösnek. A fotó illusztráció.

Két vádlottat 300 ezer forint pénzbüntetéssel sújtott a bíróság, kettőt 200 óra közérdekű munka végzésére köteleztek, míg két vádlottat egy évre próbára bocsátottak.

Az ügyben a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás még 2021 októberében. A vádlottak 2019-2021 évek között a városban különféle kábítószereket, 2000-2500 forint grammonkénti áron marihuánát, grammonként 3500 forintért amfetamint, tablettánként 2500 forintért pedig ecstasyt vásároltak.

A büntetlen előéletű vádlottakat droggal ellátó férfi az eljárás során meghalt, így csak vevői álltak a bíróság elé.

Az egyik vádlottnál tartott házkutatás során több mint ötszáz indiaikender-magot is találtak a nyomozók, ezért mondták őt ki jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának előkészületében bűnösnek.

Hódmezővásárhelykábítószer-kereskedelemSzegedSzegedi JárásbíróságVásárhelyvásárhelyi hírek