Számos különleges veterán kerékpárt mutatott be Juhász István gyűjtő, aki Béres Benedekkel közösen állította össze a múlt szombaton, az Árpád utcai Tájházban rendezett kiállítást.
– Mióta gyűjtöd a régi kerékpárokat? – kérdeztem Juhász Istvántól.
– Érdekes története van, hiszen eredetileg címeres, pecsétes téglákat kezdtem el gyűjteni, még régebben. Aztán, amikor megismerkedtem a békéscsabai származású párommal, és kipróbáltam az ő régi kerékpárját, egyszerre megéreztem annak hangulatát – egészen más volt, mint egy mai bringa nyergében ülni. Hogy pontosan milyen típusú ez a régi kerékpár, azt még nem sikerült kideríteni, de valószínűleg egy úgynevezett hattyúnyakas darab, talán Champion. A régi gyártók ugyanis szabadon használták a fantázianeveket, mint például a Super, vagy az Extra. A Weiss Manfréd, az Extra, a Super, vagy a Super Special elnevezések egyaránt előfordultak, ahogy a magyar Osó és a Puch gyártmányain is, ezért nehéz pontosan azonosítani a párom kerékpárját.
– Miért különlegesek a régi biciklik?
– A hangulatuk miatt. Ha rájuk néz az ember, látja, hogy „van bennük anyag”, és még olajozók is találhatók a tengelyeken, vagyis hosszú távon is használhatók, nagyon tartós darabok. A párom kerékpárja annyira megtetszett, hogy gyűjteni kezdtem a régi bringákat, és azóta olyan komolyabb példányok is hozzám kerültek, amelyek gyűjtői szempontból is igazi ritkaságnak számítanak.
– Mint például?
– A magyar kerékpárgyártásból a „Barna Csoda”, amely azért kapta ezt a nevet, mert nem fekete alapmázolású, hanem barna, és arra csíkozták a díszítést. Az 1929–33-as gazdasági világválság után így próbálták feldobni a kerékpáreladásokat: nem egyszínű, fekete festést használtak, hanem különböző alapmázolásokkal készítették a vázakat.
– Melyik a szívedhez legközelebb álló járgány?
– Időszakonként változik, melyik. Az ember mindig belehabarodik valamelyik típusba. Tavaly például az Ovál Cetka volt a kedvencem – egy nagyon ritka cseh kerékpár, amelynek nincs vázrúdja a nyereg alatt. Vásárhely legrégebbi kerékpárja az Oracsek, amely a vásárhelyi Oracsek László műhelyében készült, valamikor az 1910-es években. Béres Benedek gyűjtőtársam fel is kutatta a gyártó történetét. Ez a kerékpár négy év alatt épült újjá – ennyi időbe telt, míg be tudtam szerezni hozzá a korhű alkatrészeket. Már csak a sárvédő hiányzik.
– Mit értek annak idején ezek a biciklik?
– Kezdetben vetekedtek a luxusautók árával, ezért nagyon nagy becsben tartották őket. Ha egy családhoz kerékpár került, azt több generáción át használták. Igaz, épp a magas áruk miatt eleinte csak nyáron közlekedtek velük, ezért nem is szereltek rájuk sárvédőt. Ez utóbbit csak az 1920-as évektől kezdték használni, amikor a biciklizés az úri passzióból a köznép mindennapi közlekedési eszközévé vált.
– Akkor melyik most a kedvenced?
– Most egy nagyon korai, amerikai gyártmányú Cleveland női kerékpár, amelynek fa sárvédője és apró lánctányérja van, és 1899-ben készült. Ez még az az időszak volt, amikor a hatalmas első és apró hátsó kerekű biciklik – a „penny-farthingek” – húszéves fénykora már leáldozóban volt. Ezekkel sokszor elestek a használóik, vagyis veszélyesek voltak. A helyüket a safety, azaz biztonságos kerékpárok vették át, amelyek már a maiakhoz hasonlítottak, vagyis mindkét kerekük egyforma méretű volt. Ennél a típusnál már kialakult a klasszikus női hattyúnyakas vázforma, bár az alsó vázrúd még egyenes volt. Ennek a kerékpárnak külön érdekessége, hogy Hódmezővásárhelyen került elő.