Az 1939-es választások előtt is összeállították a választók vásárhelyi névjegyzékét, és arra jutottak, hogy azok 5628-cal vannak kevesebben, mint a megelőző választásokon.
A szomorú hírt a Vásárhelyi Napló adta hírül 1938 nyarán azzal, hogy a következő vasárnap a város közszemlére is teszi a választásra jogosultak listáját.
„Csütörtök este befejezték azt a lázas munkát, amely Endrey Béla polgármester személyes irányítása mellett Darabos István dr. tb. tanácsnok és Pokomándy Gyula dr. fh. aljegyző felügyeletével ment végbe. A végeredmény szerint az eddigi és a most készült – 1939. évre érvényes ideiglenes névjegyzék összehasonlítására a következő képet adja:
A választók száma tehát a legutóbbi állapottal szemben 5628 főnyi csökkenést mutat – írták.
Aránylag a legkisebb a csökkenés az első és a negyedik kerületben, míg a legnagyobb az ötödik,a hatodik és a nyolcadik kerületben valamint Kutason, Szőrháton és Kopáncson volt.
Az ideiglenes névjegyzéket augusztus 21-én függesztették ki, s az augusztus 31-ig volt megtekinthető, s ha valaki nem találta rajta magát, de választásra jogosult volt, az a hónap végéig tehetett észrevételt.
Azt a lap nem írta meg, hogy pontosan hány szavazásra jogosult élt a városban, azt azonban igen, hogy bár a szegedi választók száma 39 ezer 705 volt, de az is csökkent 5700-al. Hozzátették, hogy ha a két számarányt összehasonlítják, akkor megállapítható, hogy bár Vásárhelyen csak feleannyi a szavazó, mint Szegeden ugyanannyi a kimaradtak száma.
Hogy mi is okozta ezt, azt nem taglalták. Vélhetően a természetes népességfogyás, azaz, hogy jóval kevesebben léptek a választók életévébe, mint ahányan meghaltak.
***
Az 1930-as években Magyarországon a választójog nem volt általános és titkos, hanem cenzusos és korlátozott.
- Korhatár:
A választójog alsó határa a két világháború között általában 24 év volt.
Ez az 1922-es választójogi törvénnyel (Bethlen–Peyer-paktum környékén)rögzítették, és az 1930-as években is érvényben maradt. - Nemek szerint:
- A férfiak 24 éves kortól szavazhattak, ha megfeleltek bizonyos feltételeknek (pl. írni-olvasni tudás, adófizetés, katonai szolgálat letöltése).
- A nők szavazati joga szűkebb körű volt: csak azok a nők szavazhattak, akik legalább 30 évesek voltak, és bizonyos iskolai végzettséggel rendelkeztek (pl. polgári iskola), vagy gyermeket neveltek.