Vásárhely Anno: hazugságokkal hasított a korabeli propaganda

Nem kell messzire menni az időben, hogy a maihoz kísértetiesen hasonló üres szólamokkal találkozzék az ember a sajtóban. 1949-ben, a fordulat évében, a Magyar Dolgozók Pártja megyei bizottsága kezében lévő Vásárhely Népe sikerekről és sikerekről számolt be, s a békeharcos tábor vezetője a kommunizmust építő, nagy Szovjetunióval példálózott.

A korabeli újságolvasó figyelmét még nem kellett a nálunk 1957-ig ismeretlen tévéműsorokkal vetélkedve felkelteni, igaz, országos lapok még és már léteztek, és rádió is volt – igaz, a néprádió korszaka előtt még meglehetősen kevés otthonban. Így a hírekre éhes vásárhelyiek jó része a Vásárhely Népe hasábjaiból áradó propagandát fogyasztotta, s amiről gyakran olvas az ember, azt akkor is hajlamos elhinni, ha egyébként maga körül mást tapasztal.

Lássuk csak, milyen címek kelthették fel az olvasók figyelmét a Rákosi-korszak kezdetén!

„Kommunista példamutatást a termelésben” – harsogta a sokat sejtető cím, s aki belekezdett a kéthasábos cikk olvasásába, az rögtön az elején megtudhatta, hogy „A magyar demokrácia gyors fejlődése, hatalmas sikerei a nemzetgazdaság újjáépítése és továbbfejlesztése terén annak köszönhető, hogy országunkat a kommunisták vezetik, oly harcedzett, fáradhatatlan és bölcs vezetővel az élén, mint Rákosi elvtárs…”

„A Szovjetunió elszigetelésének kísérlete kudarcra van ítélve” – állapította meg egy másik cím, s gyorsan ki is derült, hogy a párizsi értekezleten nem sikerült megegyezniük a nagyhatalmaknak Németország egyesítéséről, azaz a keleti rész marad szovjet megszállás alatt. A pártlap óvatos volt, hiszen az inkriminált beszámolót a Novoje Zremja című szovjet lap alapján írta meg.

Az olvasó döbbenten dőlhetett hátra, amikor megtudta, hogy „A Titó-klikk pusztulásra van ítélve.” Mindezt a Tájékoztatási Iroda szemlézte a bukaresti rádió közleménye alapján, ahol azt mondták be, hogy a Jugoszláv Kommunista Párt áruló vezetői teljesen szakítottak a szocializmus táborával, és az angol–amerikai imperialisták zsoldjába szegődtek.

„A Szovjetunióból hazatérő magyar parasztküldöttség tagjai legjobb szervezői lesznek mezőgazdaságunk szocialista építésének” – címmel számolt be a lap arról, mit nyilatkozott Erdei Mihály elvtárs, a parasztküldöttség vezetője a Szovjet Tájékoztatási Iroda munkatársának. Erdei egyébként azt mondta, hogy a küldöttség azért tett tanulmányutat, hogy megismerje a kollektív gazdálkodás előnyeit az egyéni gazdálkodással szemben.

A lapban harcos hűségesküt tettek Rákosi Mátyás mellett a vásárhelyi Öntöző Nemzeti Vállalat munkatársai és alkalmazottai üzemi gyűlésükön. Erről a következő táviratot küldték:

„Rákosi Mátyás elvtársnak, Budapest! A Hódmezővásárhelyi Öntöző Nemzeti Vállalat dolgozói harcos üdvözlettel mondunk köszönetet Rákosi elvtársnak, hogy leleplezte a pártunkba befurakodott kémeket, és kérjük, hogy továbbra is kíméletlenül sújtson le azokra, akik demokráciánk ellen támadnak. Kérjük a legszigorúbb büntetést a magyar nép ellenségeire! Ígérjük, hogy a demokráciának továbbra is harcosai leszünk.”

„Tavaly óta hatalmas mértékben nőtt a vásárhelyi dolgozók vásárlóereje” – harsogta egy másik cím. A cikkből kiderült, hogy a vásárhelyi textilboltokban 1948 második felében 4 millió 51 ezer forint értékben vásároltak, míg 1949 második felében már 6 és fél millió forintért. A cikk névtelen szerzője rögtön meg is állapította, hogy az emelkedés 60 százalékos, az oka pedig az, hogy a vásárhelyi parasztságnak abból lett pénze, hogy ősszel értékesítette terményeit.

A lapban az MDP propagandistáinak figyelmét is felhívták, hogy vasárnap délelőtt megyei propagandaértekezletet tartanak Szentesen, amelyen kötelező a részvétel.

Egy vásárhelyi utcafórum résztvevői megállapították: helyes az az út, amelyen a magyar nép az MDP vezetésével halad. A korabeli tudósítás szerint azt is megállapították a kötelező beszolgáltatások kapcsán, hogy igazságos, hogy a kisparaszt kevesebbet, a nagyparaszt többet ad be. Rákosi nevének elhangzásakor pedig többször is kitört a szeretetteljes taps.

HódmezővásárhelykommunistaMagyar Dolgozók Pártjapropagandarákosi mátyásVásárhelyvásárhely annoVásárhely Népevásárhelyi hírek