Utánpótlás többpróba versenyen próbálgatták erejüket a vásárhelyi gyerekek

A Hódiák SE szombaton a városi stadionban rendezett U10-es és U12-es korosztályos versenyén a versenyzők alaposan kitettek magukért síkfutásban, gátfutásban, távolugrásban, ötösugrásban és vortexlabda-hajításban.

– Most az U10-es és U12-es korosztály számára rendeztük meg a többpróba versenyt, melynek része a távolugrás, az ötösugrás, a gátfutás, valamint a vortexlabda-hajítás és a 600 méteres síkfutás – sorolta a versenyszámokat Takács Szabolcs. A Hódiák SE elnöke azt mondta, hogy nagyon nehéz a dolguk, mert leginkább a foci viszi el a gyerekeket, így az atlétika eléggé háttérbe szorul.

– Az a tapasztalatunk, hogy a szülők nagyon sok sportot próbáltatnak ki a gyerekekkel, hogy azok minél több mozgásformát megismerjenek. Emiatt talán 10–15 százalékuk marad itt később, de talán még ezzel is elég nagy számot mondtam. Van olyan év, hogy végül csak négy-öt gyerek marad atletizálni, de ők ezt nagyon szeretik. Elég jó csapatunk van, és jó a hangulat az edzéseken is. A gyerekek nagyon szeretik ezt a fajta mozgást, és hát az atlétika, illetve a futás minden sport alapja – tette hozzá.

Valóban, a résztvevő gyerekek sorra próbálták ki magukat a különféle számokban, s akinek jól ment az egyik számban, annak általában jól ment a másikban is, ha máshoz nem, önmagához képest.

– Nyáron lesz három éve, hogy sportolok. A suliban nagyon sokat futottam, és nagyon ügyes voltam benne, és úgy voltam vele, hogy ezt még „pumpálni” kell, így kezdtem el atlétikára járni – mondta a 11 éves, azaz az U12-es csoportban versenyző Harkai Lilla, a szentesi Kiss Bálint Református Általános Iskola diákja, aki szombatonként jár át Vásárhelyre edzésre. Azt is elárulta, hogy a sprintet és a távolugrást szereti a legjobban.

– Mivel hosszúak a lábaim, ezért a futásban jó vagyok, ez a távolugrásban is előnyt jelent, igaz, abban még nem tudom jól beosztani az erőmet. A sport nekem kikapcsolódást jelent, és nagyon szeretek futni – árulta el a motivációját.

Gombos Donát, a Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola 3.b osztályos, 9 éves diákja rendszeresen szép eredményekkel vesz részt futóversenyeken, ahogy tette ezt ez alkalommal is.

– Nekem eddig a gátfutás tetszett, mert futni jobban szeretek, mint dobni. Kicsit pörgős gyerek vagyok, így úgy érzem, jó futni. De szeretem a távolugrást is, amelyben hamarosan indulok. De szeretem a 60 méteres futást is – mondta. Hozzátette, hogy a sport azt jelenti számára, hogy erősödjön és többet tanuljon. – Atlétikaedzésre kedden járok csak, mert van kézilabdaedzésem is, és naponta legalább egy kilométert futok – árulta el.

Donát sok versenyen indult már, és ért el szép eredményeket. A legutóbbi szegedi verseny egy kilométeres távján ezüstérmet szerzett.

A versenyen helyezést elért gyerekek érmekkel – és élményekkel – térhettek haza.

A Hódiák SE következő – területi – versenyét július 13-án rendezi, melyen az U14-es, U16-os és U18-as korosztály tagjai vesznek részt.

Gombos DonátHódmezővásárhelyTakács Szabolcstöbbpróbás versenyenVásárhelyvásárhelyi hírek